Mivel még nem éreztem jónak a bokámat a múlt heti Teleki 50 után, ezért ezen a hétvégén egy könnyebb és rövidebb távot választottam. A Gyermekvasút 20 pont megfelelt a célnak, hisz rövid volt a táv, 11.00-ig lehetett nevezni, és az útvonal a Budai-hegységen vezet keresztül, amit jól ismerek. Legalábbis viszonylag jól, mert már a rajtba való eljutás sem volt zökkenőmentes. Előzetesen otthon megnéztem az útvonaltervezővel, hogy hogyan is lehetne eljutni a Széchenyi-hegyre, a Gyermekvasút végállomásához, és azt a javaslatot kaptam, hogy a 21-es busszal menjek el az Ordas útig, és onnan sétáljak egy 10 percet. Én már itt rossz irányba indultam el, de szerencsére kéznél volt a GPS-es okostelefonom, úgyhogy viszonylag gyorsan eltaláltam a rajtig. Így sikerült rekordot döntenem, már a túra előtt sikerült kicsit eltévedtem.

A Gyermekvasút Szépjuhászné állomáson. Fotó: Vyviora Anita

Végül is 10.15-kor neveztem a túrára, és egy könnyed gyaloglást terveztem a félig még sérült bokám kímélése érdekében. Így egy olyan 4:30-as idővel is elégedett lettem volna. Szerencsére a szintkülönbség sem volt vészes (20 km-en 525 méter), így vidáman kezdtem el gyalogolni a Gyermekvasút mellett Normafa felé. Az ellenőrzőpontok gyorsan követték egymást, először a Normafa úton, majd a Kossuth-emlékműnél. Itt teljesen jónak éreztem a bokám, úgyhogy egy pár perc könnyedebb kocogást is beiktattam a programba. Innen kellemes tempóba érkeztem le Szépjuhásznéra, ahol rengeteg emberrel találkoztam. Hamar rájöttem, hogy azért, mert a 10 km-es táv is erre ment, és úgy látszik azon sokkal többen voltam. Szépjuhásznéról elkezdtem Makkosmária felé gyalogolni, de eközben is rengeteg 10 km-es túrázó jött velem szemben. Én ennek csak örültem, mivel ezt a részt leszámítva, nem igazán láttam sok embert a túrán. Talán a rossz idő, talán a késői indulásom miatt, ki tudja. A sárga majd a piros sávot követve eljutottam a makkosmáriai templomig. Ennél az ellenőrzőpontnál kicsikét megpihentem, nyújtottam, és megettem az egyik szendvicsemet is. Gondoltam jobb azelőtt enni, mielőtt az ember megéhezik.

Innen egy kicsit meredekebb részen indultunk el a Normafa irányába. Ez az útszakasz nem igazán tetszett, mivel a baltás ostoba tevékenységének eredményeképpen le voltak kaparva a fákról a turistajelek. Ez több más túrázót is megzavart, úgyhogy ezen a szakaszon együtt mentem egy kisebb csoporttal, és GPS-el ellenőriztük, hogy biztos jó irányba haladunk-e. Nem értem mi jó abban valakinek, ha tönkreteszi mások szórakozását. De ez a kis közjáték sem zavart meg, hamar elértem a Normafát. Mivel ráértem, alaposan megnéztem a Székely kaput. Fura, hogy milyen sűrűn elhaladtam mellette, de még egyszer sem szemléltem meg alaposabban. A Normafánál a túra eddigi fáradalmait egy rendkívül finom túrós rétessel enyhítettem. Innentől már ismerős volt a terep, az itinert zsebre is raktam, és elindultam a János-hegy irányába. Ahol viszont szomorúan vettem észre, hogy kedvenc főtt kukorica árusom nincs sehol. Remélem csak a rossz idő miatt nem jött ki, és nincs semmi baja.

A János-hegyről szép kényelmes tempóban lebaktattam Szépjuhásznéra, az utolsó ellenőrzőpontra, onnan pedig tovább a Nagy-Hárs-hegy irányába. Mivel ezt a részt már kevésbé ismertem figyelmesen követtem a sárga sáv jelzést, és igyekeztem nem eltévedni. Aztán a túra vége felé még elég sok erőt éreztem magamban, és a bokám is rendben volt, úgyhogy az utolsó negyed órát lekocogtam. Így pontosan 14.00-ra értem be Hűvösvölgyre, ami szerintem elég jó idő (3 óra 45 perc), főleg úgy, hogy tulajdonképpen szinte az egész túrán kényelmes tempóban sétáltam. Összességében tetszett a túra, bár örültem volna, hogyha az ellenőrzőpontokon is adnak valamiféle frissítőt vagy élelmet, és nem csak a végén. De ezt leszámítva minden nagyon tetszett, a szervezők is kedvesek voltak, különösen a célban.

Ha tetszett a bejegyzés, kérünk, hogy lájkold a Túrablogot!

(Kőrössy Tamás)