Rengeteg ember választotta a budai hegyeket március 15-i kikapcsolódásának. A csodálatos tavaszi napsütéses időben ismét öröm volt az erdőben tartózkodni.
Na ez az idei első olyan túra, amiről nagyon nehéz összeszednem a pozitívumokat. Nem azért, mert kevés volt, hanem azért, mert rengeteg.
A rajtnál 7:40-kor ugyan hatalmas tömeg fogadott minket, így közel 40 perces sorban állás után tudtunk elrajtolni. DE! Az előző évekhez képest nagyon sokat javult a rajtoltatás. Kortommal más teljesítési módot választottunk. Mivel Kortom szerint mindent alaposan összeszedtem, ezért az én szemszögemből írjuk le a túrát.
Könnyed futással, lehagyva a tömeget jutottam el az emlékműig, ahonnan tovább robogtam a Kápolna felé. A Normafa irányába vezető emelkedőt abszolválva hagytam le Erdei Andrisékat, akik szokásukhoz hűen a mezőny elején rajtoltak el.
Kortom még sosem járt erre, és a Kápolna után rossz irányba fordult. Szerencsére hamar javította hibáját, és a helyes útra tért.
Csillebérc szintben volt, így laza kocogással viszonylag hamar szereztem meg az ottani pecsétet. Vissza Normafa felé egy sátorba botlottam. Itt felvetődött a kérdés bennem: ki az, aki ilyenkor kint alszik a szabadban?
A disznófői leereszkedés után jött az első kritikus pont, ugyanis meredeken kellett visszamászni a Jánoshegyi útra. A közelben lévő Virág-völgy állomáson a bélyegzés mellé meleg teát is kaptunk, ami nagyon jól esett a megterhelő emelkedő után.
Makkosmária felé a baltás gyilkos munkájával találkoztam, ami extra motivációt adott a futáshoz. Úgy éreztem, hogy azzal tudom a legkevésbé értékelni a munkáját, ha élvezem az erdőt. Forrongott bennem a düh, de mivel Ő is ember, ezért nem vágnám le egyesével az ujjait, ahogy közületek sokan. Meg fogja még őt verni a sors!
Tovább haladva János-hegy felé már jól ismert utakon haladhattam. Teljesen egyedül futottam, sehol egy lélekkel nem találkoztam. A második kritikus pont az Erzsébet-kilátó volt. Szerencsére jó állapotban voltam és nem terhelt meg a megmászása.
Kortom halmozta az élvezeteket. A libegő felső állomásánál főtt kukoricát majszolt. 🙂
Szépjuhásznéig lejtőn, majd újabb nagy emelkedőn vitt a túra. A Nagy-Hárs-hegy volt a harmadik, és egyben utolsó kritikus pont számomra. Egyenletes tempóban sétáltam fel, majd futottam le a Hárs-hegyi állomás mellett a Nagy-rétre. Jött az utolsó kihívás: a Fazekas-hegy. Régebben sokkal rosszabb volt, mint ma. Ma felsétáltam rá minden megerőltetés nélkül.
Végül leereszkedtem a Gyermekvasút végállomásához, ahol két pecsétet is kaptunk. Egyet a múzeumban, egyet a vasutas otthonban. A cél még nem ért oda, amikor én, így egy picit sütkérezhettem a napon.
Amíg vártam az ebédre (Csirketokány rizzsel?) megtudtam, hogy 2300-an neveztek a mai kirándulásra.
Hogy miért volt jó ez a teljesítménytúra? Remek idő volt, a pontőrök nagyon kedvesek voltak, a célban zseniálisat dumáltam és egy jót ebédeltem, valamint a visszaúton a Gyermekvasutat is igénybe vettük Kortommal, Nosztalgia pótjeggyel.
