A Holló-kőtől Vörös-kőig túramozgalom második megmérettetése volt ez a teljesítménytúra. Útközben kétszer szándékoztam feladni, ám végül jól döntöttem, hogy nem így cselekedtem, ugyanis három díjazást is sikerült bezsebelnem a célban.

A februári pilisi túrán Mátéval eldöntöttük, hogy a Börzsönyben is szerencsét próbálunk. Akkor nagyon jó időt mentünk és reális esély mutatkozott arra, hogy az összesen 66 kilométeres távot (Pilis + Börzsöny) sikerül 11 óra alatt abszolválnunk.

Erdei Andris logisztikázta ki a le- és a hazajutást, így vele együtt végül öten utaztunk el Perőcsénybe Esztergomon és Párkányon keresztül.

A rajt a buszforduló melletti kocsmában volt, ahol a busz megérkezése miatt enyhe tömeg verődött össze. A sorban állást kihasználva legalább megreggeliztem. Indulási időt nem kaptunk a lapra, ami miatt kicsit aggódtam, hogy az órámon szereplő időeredményt el fogják-e fogadni a nagymarosi célban.

Máté vezetésével rajtoltam el a túrán. Nos, Máté alaposan bekezdett, amit én nem igazán bírok, így az első két-három kilométeren már látótávolságon kívülre került. Nem baj, gondoltam. Nagyjából ismertem a túra útvonalát, ráadásul csak a piros sávot kellett követnem, ráadásul GPS is volt a birtokomban.

A piros négyzet és a piros sáv találkozásánál tértem rá a Börzsöny Vulkántúra útvonalára. Mennyivel másabb volt ez így, mint télen. Mind a kettő gyönyörű, de annyira más, mintha nem is ugyanazon az ösvényen járnánk. Elsőnek a Jancsi-hegyet, majd a Holló-kőt kellett meghódítani, utóbbin a jó kilátást köd zavarta. Itt csak fotóztam, a kódot nem jegyeztem fel. Ez a módszer a Pilisben is bevált. Minden percre szükségem volt.

A sziklás, köves és ködös terepet járva a szél miatt picit fáztam, ezért gyorsítottam. Nem így terveztem, de elkezdtem kocogni. Persze itt aki nem figyel, az könnyen a lábát törheti. A Salgóváron szőlőcukrot lehetett fogyasztani. Ez itt nagyon jól jöhet mindenkinek, hiszen az eddig megtett 6,6 km-n 602 méter szintemelkedést leküzdeni. A Magas-Börzsönyt a Magyar-hegy érintésével hagyja el a piros sáv jelzés, amely Magyar-völgyből Nagybörzsönyig gyakorlatilag már sík.

Nagybörzsönyben lepényt lehetett fogyasztani, ami eszméletlenül jó lesett. Sajnos itt húsz percet depóztam, aminek az új cipőm volt az oka. Törte a sarkam. Szerencsére Márton Daninál akadt leukoplast, így folytatni tudtam az utam. Megfordult a fejemben a feladás. Itt ért utol Erdei Andris és Szimandl Anita, akikhez betársultam. Ők voltak szinte a túra végéig a társaim. Sokat köszönhetek nekik.

A horgásztónál újabb etető- és itatópont kapott helyet, ahol kicsit sikerült elkényelmesednem. Andris meg is jegyezte, hogy a hatos átlagért nem férnek ezek bele.

A táv első harmadát jól bírtam, így a Gömbölyű-kőre maradt bőven erőm. Kellett is, hiszen ezen a nem túl meredek, de hosszan elnyúló szakaszon eléggé leamortizálódtam. Az eddig megtett táv 18,4 km volt 1100 m szintemelkedéssel tarkítva. Innen már nem szabadott feladni, bár Márianosztrán még elkacérkodtam a gondolattal a lábfájásom miatt. Viszont kellett az érem.

Egyre többet futottunk, ami nagyon jól esett. A lábam is kicsit előrébb csúszott a cipőben, így csak az emelkedőkön nyomta a sarkam. Nagyon hamar beértünk Kóspallagra, ahol szinte időnk sem volt a frissítésre András hajtása miatt. Jó volt, hogy valaki a banda élére állt.

A Kis-Hanta-patak völgyében méteres gazban harcolva küzdöttünk. Szerencsére egyetlen kullancs sem mászott belém, pedig lett volna rá bőven alkalmuk a dögöknek.

Előbb Szent Gál-földet, majd Törökmezőt is elértük. Utóbbinál frissítőpont is volt, hogy a fáradt vándorok az utolsó hat kilométeres etapot viszonylag könnyen letudják. Anitáék itt egy picivel tovább maradtak, így egyedül küzdöttem meg a táv maradékával és magammal.

Bár már lépni is alig tudtam, mégis kocogtam. Egy órám volt leérni Nagymarosra, amit szinte kötelező volt teljesíteni. A településre érve már biztos voltam a teljesítésben. Felemelő érzés volt úgy futni, hogy az éremre is jogosult vagyok. Végül is ezért utaztam el. A beton nagyon rossz volt, de már ez sem érdekelt. Végül 7 óra 38 perc és 22 másodperc alatt értem az átkelőt, ahol egy darabig még beszélni sem nagyon tudtam a kimerültségtől.

Teljesítettem a túrát, a Holló-kőtől Vörös-kőig mozgalmat, és nem mellesleg: az összesen 66 km-s távot kevesebb mint 11 óra alatt abszolváltam, így éremre is jogosult voltam. Külön öröm számomra, hogy én kaptam meg a másodikat. sosem voltam még semmilyen mozgalom második teljesítője (Máté lett az első).