Amikor ezeket a sorokat írom, a naplementét nézem a Duna partján. Állítólag Fajszon a legszebb a naplemente a Duna mentén, amit egy ilyen csodálatos nap után csak megerősíteni tudok. A padom 10 méterre van a zarándokszállástól, a régi gátőrházat alakították át erre a célra. Nagyon fullos lett, előző szombaton adták át. Mindennek nagyon „új” szaga van, mint kiderült én vagyok az első zarándok! Köszönöm, köszönöm, de azért ezt mégse kellett volna!

Fajszi naplemente. Fotó: Gerhát Ádám

Sokan vagyunk naplementét nézni, viszont a szúnyogok rettenetesen támadnak, én már állig felöltöztem. Ha lefényképezném ezt a tucatnyi embert, biztosan ez lenne a kép címe: „Önkéntes véradók”

Reggel Edit elkísért az első sarokig, ahol egy mini kápolnát néztünk meg, amit a még az „átkosban” lerombolt kápolna helyén állított a Magyar Zarándokút Szövetség.

Ma időben indultam és először az ország legkisebb falvai közé tartozó Gombolyagon haladtam át, kb. 20 lakos. Egyetlen utcáján nem lakosokkal, hanem szabadon legelő állatokkal találkoztam. Pont ránéztem egy üzenetre, erre hallom, hogy valaki fújtat mellettem. Udvariasan félreálltam, de csak nem tágított. Akkor láttam, hogy egy mangalica követ. Hiába könyörögtem neki, hogy egy fotó miatt nézzen rám, valószínűleg nem én vagyok az esete…

Fotó: Gerhát Ádám

Kalocsán a főszékesegyházzal szembeni elegáns hotel éttermében kaptam meg az utolsó adag napi menüt, korsó sörrel együtt 1.000 Ft környékén fizettem (Hogy vidéken mik vannak???).

A sétálóutcán egy parádés fagylaltozót találtam. Négy gombócot kértem és ott kezdett gyanússá válni a dolog, hogy az eladó közölte, maximum két gombóc fér bele egy tölcsérbe. Így kétszer két gombóc lett a vége, hihetetlenül finom fagyi volt, de még Bátya határában is ettem a hatalmas gombócokat, pedig az hét km-re van Kalocsától. Még a sétálóutcán a fagyik megvásárlása után elhaladtam egy család mellett két kislánnyal.

„ Apu, oda nézz, két fagyit eszik a bácsi!”

„Kislányom, a bácsinak bejött az élet!”

Bátyán kék vízkútnál megtöltöm a flakonjaimat, erre az utca másik végéből átszól egy ’70-es, fehér atlétatrikós figura, svájci sapkában:

„Honnan jössz?”

„Esztergomból, Bátya!”

„Hová mész?”

„Pécsre, Bátya!”

„Ha szerencséd lesz, akkor felvesz valaki a töltésen és elvisz Fajszig”

„ Ha nem lesz szerencsém, akkor elüt egy autó, de én autóba be nem szállok, Bátya!”

Na egy ilyen napra inni kell, vége a naplementének is, tehát irány a kocsma!

A Magyar Zarándokút oldala a Túrablogon. Itt találod a szakaszok áttekintő lapját.