A ködös Börzsöny lankáin barangolta be Viki a Kaldera 25 teljesítménytúrát a Csóványos, a Salgóvár és a Holló-kő misztikumával.

A Börzsöny igazi szerelem. Minden időben, minden körülmények között. Jártam már itt térdig érő hóban, döglesztő melegben, sárban, és esőben. Ma a ködösebb, esősebb verzió jutott nekünk, de ennek is volt valami diszkrét bája.

Szokásos hajnali ébresztő és gyors pakolás után már robogunk is Kemence felé. A távolban magasodó hegyek csúcsai szinte mind ködsapkába burkolóznak. Az idő kicsit borongós, de nincs hideg, azonban ez előre vetíti a mai napunk hátterét. Azt hiszem, nem sok mindent fogunk látni, de amit igen, az varázslatos lesz.

Hét óra körül érkezünk Kemencére. Akárhányszor erre járok, mindig az az érzésem, hogy nekem itt kellene élnem. Csodálatos kis falu a Börzsöny lábánál. Persze aztán ha más Börzsöny környéki településen járok, akkor pedig azt gondolom, hogy ott kellene élnem, de igazából mindegy is, csak ott legyenek szeretett hegyeim.

A túra rajtoltatásában segítünk. Már nagy a rutinunk, flottul megy. Hamar útnak eresztünk közel kétszáz embert. Közben megérkezik Bíró sporttárs, akit megfűzök, hogy seperjen velem. Rábólint, s vár. Lassan letelik a nevezési idő, mi pedig szépen komótosan nekiindulunk, hogy körbesétáljunk egy valaha működő vulkán peremén. Egy olyan vulkánén, mely egykoron intenzíven működött, de ma már évmilliós álmát alussza, rég letűnt korok emlékeit őrzi, s nem maradt más belőle, mint egy hatalmas kráter és egy páratlan szépségű vadregényes táj. Valaha heves kitöréseket produkálhatott, melynek során a beszakadó magmakamra és egy hatalmas volumenű körkörös peremű mélyedés, azaz a kaldera keletkezett. Mi pedig ezen a peremen fogunk ma körbe sétálni.

Elsőnek felmászunk a Börzsöny legmagasabb pontjára, a 938 méter magas Csóványosra, így rögtön, kezdetnek leküzdünk 780 méter szintemelkedést. S ahogy kúszunk egyre feljebb, úgy sűrűsödik a köd, s válik egyre sejtelmesebbé körülöttünk az erdő. A Godóvár aljánál, ahol a legendás Vulkántúra útvonala levált a Fekete-völgy felé, megállunk egy pillanatra, hiszen az út mentén ellenállhatatlan szamóca tövek kínálják pirosló mézédes portékájukat. Nem gyözök betelni az ízorgiával, amit ez a végtelen egyszerű kis gyümölcs nyújt. Aztán lassan indulunk tovább az Esztergályos, majd a Magosfa, végül a Csóványos felé.

A Godóvár környéke már az őskorban lakott volt, azonban csak a honfoglalást követően épült vár, melynek névadója a Hont-Pázmány nemzetségbeli Godó volt. Maga a vár nem játszott szerepet történelmünk során, s ma már csak  a sáncai láthatók, alapfalait betemette a föld.

Tovább kapaszkodva hamarosan Magosfára, más nevén a Tátralátóra érünk. Ezt a nevét annak köszönheti, hogy amikor télen lombtalanok a fák és tiszta idő van, innen ellátni egészen a Tátráig. Itt sem maradunk történelmi emlékek híján, hiszen egy vaskori sánc maradványai között lépkedünk. Az itt fellelt régészeti leletek szerint valamikor a késő bronzkorban  állandóan lakták a területet.

Alig több, mint egy kilométernyi gyaloglás és még némi emelkedés után érünk az első ellenőrző pontunkhoz valamint utunk, s egyben az egész hegység legmagasabb pontjához, a 938  méter magas Csóványoshoz. A hegy a csalánról kapta a nevét, ami palóc tájszólással csóvány. A 19. század végén még valóban csalán borította a hegyet, miután teljesen letermelték róla a fát. Kialakulása a 18-19 millió évvel ezelőtti vulkanikus tevékenység eredménye, mely során a hegy és közvetlen környezete kiemelkedett, míg a medencék lesüllyedtek. Ezeknek a mozgásoknak köszönhetőek a környék sziklaalakzatai, például a Kőkorsó. A hegy tetején egy valamikori geodéziai mérőtoronyból kialakított kilátó áll, melyből tiszta időben bámulatos körpanoráma tárul a szemünk elé. Most sajnos az orrunkig sem látunk a sűrű ködben. Azért becsületből, s mert még van bőven időnk, felmászunk a tetejére. 133 lépcsőfok. Fent aztán ahogy kilépünk az ajtón, azzal a lendülettel lépünk is vissza, azaz fúj bennünket vissza a szél.. Már a valahol a Magosfa alatt elkezdett cseperészni, itt már elég intenzíven esik. Megvárjuk a pontzárást, majd megkezdjük az ereszkedést a Hangyás-bércen keresztül a Rakodóhoz, ahol a hatalmas fakeresztnél nyolc jelzett út találkozik.

Mi a Nagy-hideg-hegy felé vesszük az irányt. A hegy kopár, füves csúcsa alatt turistaház áll, ami ma otthont ad második ellenőrzőpontunknak. Gyorsan pecsételtetünk, majd mivel még a pontzárásig van időnk, rendelünk egy juhtúrós sztrapacskát, és a nálam már hagyománynak számító Vidróckit. Nagyon jólesik a meleg étel és hozzá a nagyszerű palóc nedű. Majd egy órát pihenünk a turistaházban, míg várjuk, hogy minden túrázó, aki ezen a teljesítménytúrán elindult, tovább menjen. Hivatalosan fél háromig van nyitva ez a pont. Öt perccel utána lépünk ki az ajtón, s lelkiekben felkészülünk a metsző szélre, és hogy „mindmegfagyunk”, ám szerencsére a csontig hatoló hideg valahogy elmarad. Persze azért nem túl kellemes a félig megszáradt, de még bőrünkhöz tapadó esőkabátban, a szemerkélő esőben menetelni, de azért kibírható.

Kicsit tartok az ereszkedéstől a Hanák-réten keresztül az Aklok-rétje felé, de szerencsére az út sokkal jobb, mint vártam. Bár saras, de viszonylag jól járható. S ahogy leérünk a Hanák-rétre, eláll az eső.  S mivel kalderavonulat mélyén, a magasabb hegyen által körülvett területen járunk, a szél sem fúj már. A rét a nevét vélhetőleg Hanák Kolosról, a Magyar Turista Egyesület egyik alapítójáról kapta. Ha tiszta idő lenne, innen visszapillantva megcsodálhatnánk a kaldera belsejét, a fölé magasodó peremet, melyen nemrég végigsétáltunk. Sajnos most ilyen tekintetben nem kegyes hozzánk az időjárás, így meg kell elégednünk a bennünket körül ölelő köddel, ami titokzatossá varázsolja a tájat. További rövid ereszkedés után már az Alkol-rétjénél járunk, ahonnan visszakapaszkodunk a vulkán peremére. A Bánya-tetőn keresztül egészen a Salgóvárig emelkedünk, ahol újabb ellenőrzőpont vár bennünket.

A Salgóvár a tatárjárás után a területet uraló Hontpázmány nemzettség építtette. Később több tulajdonosa is volt, végül az 1400-as évek közepén a vár akkori tulajdonosának bűnössége miatt – hamis pénz verés – leromboltatták. Az újabb pecsét begyűjtése után újra a vulkán peremén járunk, ezúttal annak nyugati gerincét követve sétálunk a Magas-Börzsöny egyik legvadregényesebb ösvényén. Innen hullámvasút-szerű utunk felfűzi magára a Vár-nyereg, a Kövirózsás, a Holló-kő és a Jancsi-hegy bámulatos együttesét. A bámulatos kilátópontokkal tarkított útvonalon testközelből csodálhatjuk meg a vulkáni működés eredményezte hatalmas sziklaképződményeket.  A kilátás most sajnos ködbe vész, így látvány tekintetében most a közvetlen környezetünkre koncentrálunk. Az aljnövényzet is rejt apró csodákat színes kis virágok és különleges gombák, tisztásokon a szilkagyep között virító gyönyörű virágcsoportosulások formájában.

Ennyi látnivaló között észrevétlenül fogynak a kilométerek. Leereszkedünk a Világos-pallagig, majd a Strázsa-hegyre érve hagyjuk magunk mögött az erdőt. Itt érünk vissza Kemence üdülőházai közé, s sétálunk vissza oda, ahonnan elindultunk. Ez a nem túl hosszú, azonban szintemelkedésben annál inkább bővelkedő túra még ebben a cudar időben is számos élménnyel tette varázslatossá utunkat.

Ez volt a Hazajáró Honismereti és Turista Egylet Börzsöny Akciócsoporttal közösen megrendezett Kaldera túrája, ami remélhetőleg nem egyedi rendezés volt, s jövőre ismét bejárhatjuk ezt a csodálatos útvonalat, talán kedvezőbb időjárási viszonyok között.