E hétvégére nem ígértek kellemes időjárást, de ez sem tántoríthatott el szándékomtól, miszerint a Meteor 21 és 50 után teljesítem a Meteor Maratont is, teljessé téve így az érmekollekciómat. Egy sok szempontból különleges túra beszámolója következik most.

Erzsébet-kilátó. Fotó: Kőrössy Tamás

Már az intő jel volt, hogy a Széll Kálmán téren (Moszkva tér) is esett az eső, Hűvösvölgyben pedig egyenesen szakadt. Ekkor még nem számítottam komolyabb gondra, hisz eddigi túrázási tapasztalataim alapján a legtöbb esetben egy eső maximum 1-2 óra alatt eláll. Nos, ez nem állt el, de erről majd később. Szóval 7:55-kor el is rajtoltam, és sebes léptekkel elindultam a Nagy-Hárs-hegyre, a Kaán-Károly-kilátó irányába. Az esőnek hála igencsak gyors tempót mentem, hamar fel is értem a kilátóhoz, majd le Szépjuhásznéra. Közben folyamatosan szakadt az eső, így a cipőm, táskám és pulóverem már az első egy órában elázott.

Út a János-hegyre. Fotó: Kőrössy Tamás

Szépjuhásznéról a János-hegyi kilátó felé vettem az irányt, melyet a szerpentinek után el is értem. Szerencsére egészen a Csacsi-rétig fejből tudtam az útvonalat, így az itinert csak a pecsételésekhez kellett elővennem, ami persze nem gátolta meg, hogy a vizes táskámban is elég hamar szétázzon. Nemsokára felértünk a János-hegyre, a túra első (és egyben utolsó) komolyabb „száraz ellenőrzőpontjára”, így itt gyorsan megragadtam az esélyt egy kis frissítésre. Nem voltam egyedül ezzel.

Melegedés az Erzsébet-kilátóban. Fotó: Kőrössy Tamás

Innen könnyed kocogás következett a piros sáv jelzésen Virág-völgy irányába, majd néhány kisebb emelkedő a sárga sáv jelzésen Csacsi-rét felé. Reméltem, hogy addigra már eláll az eső, mert a további részeken már jóval kevésbé voltam ismerős, itinert meg a szakadó esőben nézegetni nem éppen kellemes mulatság. Sajnos kérésem nem talált meghallgatásra, az eső kisebb-nagyobb intenzitáskülönbségekkel ugyanúgy szakadt tovább.

Csacsi-rét. Fotó: Kőrössy Tamás

Szerencsére Csacsi-réten van egy esőház is, így a száraz helyet kihasználva gyorsan előreolvastam pár ellenőrzőpontot az itinerben, hogy tudjam nagyjából merrefele kell majd mennem a továbbiakban. Ám mivel egész sokan mentünk együtt, mindig volt kit követnem. Addigra már az eső „áldásos tevékenységének” hála hatalmas sárlavina borította az erdei utakat, ami jócskán megnehezítette a haladást.

Sártenger. Fotó: Kőrössy Tamás

Ezután a Piktortégla-üregeket is elértük, ahol egy újabb pecséttel lettünk gazdagabbak. Itt már semmilyen fedett rész nem volt, így a pontőrnek is a szakadó esőben kellett állnia. Nem éreztem magamat túl kellemesen, de semmiképp sem cseréltem volna vele. Minden elismerésem a pontőröknek, hogy ezt végigbírták, órákon át egy helyben állni az esőben és szélben nem lehetett könnyű. Ahogy kiértünk az erdőből egy kopár területre, végre az eső is enyhülni látszott. Csak sajnos időközben nagy szélfúvás kerekedett (örültem, hogy a Nagy-Szénást elkerüli a túra), ami szó szerint az arcomra fagyasztotta a mosolyt. Mire a Sorrentohoz érünk, már az eső is újból rákezdett.

Sorrento. Fotó: Kőrössy Tamás

Innen egy meredek ösvény vezetett lefele, ami a csúszós sártenger miatt kimondottan veszélyes volt (jópáran estek is előttem), így többekkel együtt az útmenti bozótosan vágtunk keresztül. A sárga sáv – Meteor út jelzés keresése közben ért a túra egyetlen eltévedése, csak sajnos a környezetemben senkinek sem volt épp itinere (annyira szétázott, hogy nem tudtuk kinyitni és megnézni a térképet). Szerencsére aztán valahonnan előkerült egy GPS, amivel belőttük a megfelelő útirányt. A Meteor-szurdok után kijutottunk a budakeszi műútra, ahol végre csodák csodájára az eső is elállt. A Mamutfenyőkhöz közeledve száz százalékig biztos voltam benne, hogy én itt befejezem. Eláztam, fáztam, beázott a cipőm és az itinerem is szétázott (a térkép részhez oda se lehetett lapozni). Ennek ellenére olyan sokan hagyták ott abba, hogy valahogy nem vitt rá a lélek, gondoltam nagy dolog lesz ilyen körülmények között végigmenni, és őszintén szólva a beszámolócímnek is jobban hangzik a Meteor maraton, mint a Meteor félmaraton.

Budakeszi mamutfenyők. Fotó: Kőrössy Tamás

Szerencsére itt utolértem egy háromfős társaságot, akik a tempómnál ugyan lassabban haladtak, de volt GPS-ük, ami a jelen helyzetben meggyőző érv volt, hogy kövessem őket. Így egy meglehetősen monoton szakaszon haladva elindultunk a Hosszúhajtási-kőbánya felé, és csak remélni tudtam (megnézni nem), hogy az itiner nem ír rá nagy távolságot. Unalmam elűzése érdekében minden M jelzésnél egy M betűs szót igyekeztem kitalálni: a „miért?”, „monotonitás”, „meteorológiai előrejelzés”, és „mínusz 20 fok” kellő képet adhatnak a hangulatomról. Lassacskán azért elérkeztünk a kőbányához, ahol véletlen szétszakítottam az itinerem. Ez meglepő módon ugyan, de nagyon jól jött, ugyanis így végre láthattam a belső oldalon lévő térképet, és tudtam merre kell menni. Így gyorsan tempót váltottam, és továbbindultam a Meteor-út és a zöld háromszög jelzéseken. Ez a hosszú és meredek útvonal nagyon élénken rémlett a két évvel ezelőtti Meteor 50 túráról. Idővel azért felértem a Tarnai-pihenőre, ami még ebben az időben is gyönyörű látványt nyújtott. Nem véletlen az egyik kedvenc helyem.

Tarnai-pihenő. Fotó: Kőrössy Tamás

Ezt követően a piros háromszög jelzés keresése közben találkoztam Dalmával, akivel emlékezetem szerint két éve pont ugyanezen a túrán találkoztunk először. Nagyon megörültem neki, mert ketten mindig gyorsabban telik az idő. Jól elbeszélgettünk (ami újabb motivációt adott egy következő, remélhetőleg már sikeres Kinizsi 100-hoz), így nem is volt olyan hosszú a Vöröspocsolyáig vezető út. Innentől pedig már „hazai pálya” volt a terep, mivel már számtalanszor jártam erre, így elég volt csak a tempótartásra figyelnünk. Szerencsére az is prímán ment, így gyorsan elértük a Remete-szurdokot, majd a Máriaremetei-templomot és végül Hűvösvölgyét. Addigra már teljesen megszáradtam, így semmi nem emlékeztetett az első 5 órányi szinte folyamatosan szakadó esőre. Végül majdnem pontosan 5 km/h-s átlaggal értünk be, ami ilyen időjárási körülmények között szerintem meglehetősen jónak mondható.

Összességében egy mindenképp különleges túrán vagyok túl. Ennyire talán még sosem áztam meg se én, se az itinerem. Ennek ellenére még így is nagyon élveztem a túrát, mert nem mindennap láthatja az ember ezeket az amúgy jól ismert túrahelyeket ilyen körülmények között. Szerencsére a Meteor-túrák útvonala bőven bővelkedik látnivalókban. Végül nem bántam meg sem azt, hogy elindultam a túrán, sem azt, hogy nem fejeztem be 21 km-nél. Sok-sok élménnyel és tapasztalattal lettem így gazdagabb, és nem utolsósorban végre összegyűlt a „Meteor-kollekcióm”.

Az immár teljes Meteor-kollekció. Fotó: Kőrössy Tamás

Pontozás.

Itiner: 9
Útvonalválasztás: 10
Versenyközpont: 7
Szolgáltatások: 7
Díjazás: 9
Jelzések/szalagozás: 9
Pontőrök: 10
Ár/érték arány: 9

Összesen: 70

Ha tetszett, nyomj egy lájkot!

(Kortom)