Pálos 70 – zarándoklat és teljesítménytúra

Pálos 70 – zarándoklat és teljesítménytúra

„A város fokozatos elhagyásának élménye. Kiszakadás a mindennapokból. Találkozás a múlt emlékeivel és a jelen értékeivel, beleértve egymást és önmagunkat is. Fordulás a jövő, a megérkezés felé…”

Read more

Ezt olvastad már?

Vár a Szarkavár!

Vár a Szarkavár!

Könnyed délelőtti kirándulást ajánlunk a Budai-hegység és a Pilis találkozásánál elterülő Solymár környékén. 

Solymári vár. fotó: Tolnai Balázs
Solymári vár. fotó: Tolnai Balázs

Read more

Ezt olvastad már?

Virág Benedek 35

Virág Benedek 35

A Pálos teljesítménytúrák Budapestről Csobánkára vezető szakasza a Virág Benedek 35 túra, mely a Nemzeti Bajnokság másodosztályú küzdelmeinek hatodik állomását képezte. Ez a tény határozta meg azt, hogy a zarándoktúrán indulunk Görög Józsival. Bevallom, hogy ódzkodtam tőle. Budapesten kell haladni, lineáris túra, macerás a közlekedés, ám utólag gyökeresen megváltozott korábbi véleményem.

A solymári Szarkavár
A solymári Szarkavár

Read more

Ezt olvastad már?

Zöld 45 ( Fekete István emléktúra)

A szokásos tél végi zöld teljesítménytúra hozta a formáját. Volt hó, sár, jég, és minden egyéb, amit a korábbi években már tapasztaltunk. Sosem változik, mégis mindig jó indulni rajta. 

Read more

Ezt olvastad már?

Tojás 20, avagy a tavasz és a tél csatája

Másfél hónap kihagyás után indultam újra teljesítménytúrán. Nem a lustaság miatt hagytam ki ilyen hosszú időt, hanem egy sunyi sérülés miatt, ami úgy tűnik, mára már a múlté. Viszlát!

Túrázók és futók a Tojás teljesítménytúrákon. Fotó: Kimmel Péter (MVTE)
Túrázók és futók a Tojás teljesítménytúrákon. Fotó: Kimmel Péter (MVTE)

Read more

Ezt olvastad már?

Zöld 45 – Szarvasok a sötétben

Most egy különleges beszámoló következik, ugyanis a tegnapi Zöld 45 azon kevés túrák közé tartozik, amit nem sikerült végigcsinálnom. Hogy mi volt ennek az oka, és hogy milyen kalandokba keveredtem közben, megtudhatjátok az alábbiakból.
A rajt a farkasréti Márton Áron téren, az 59-es villamos végállomásánál volt. Én – sok más túrázóval egyetemben – az utolsó pillanatban érkeztem meg. Gyors nevezés, és túrabot-igazítás után 7:56-kor már el is indultam első ellenőrzőpontunk, az Ördögorom irányába.
Errefelé még sosem túráztam így örömmel töltött el, hogy új helyeket ismerhetek meg a Budai-hegységben és környékén. Kora reggel még meglehetősen hűvös volt, de az Ördögorom emelkedői gyorsan felmelegítettek. Mire már kellőképpen melegem lett, el is értünk a tetőre, az első ellenőrzőponthoz.
Innen már ismerős terepen haladt utunk, az Éjszakai Gyermekvasút túrához hasonlóan a zöld jelzésű szerpentineken (a Mária Kápolnát érintve) értük el a Széchenyi-hegyet. Itt a Gyermekvasút végállomásán kaptunk egy újabb pecsétet, majd utunkat a normafai Síház felé vettük. A Zöld 20 túra innen indult, és – gondolom a forgalom csökkentése érdekében – itt nekünk nem is volt ellenőrzőpont. Dóri a Zöld 20-ra nevezett, így vele itt találkoztam, és együtt mentünk egészen a solymári célig. A Normafáról nyíló kilátás télen különösen szép volt.
Néhány lejtő után elérkeztünk az egyik kedvenc helyemhez, a Tündér-sziklához. Majd egy kissé egyhangú városi szakaszt követően a Fekete István emlékházhoz. Tavaly a Zöld 20-on voltam, de érdekes módon ez a hely egyáltalán nem rémlett. Nem baj, most alaposan az emlékezetembe véstem. Nem sokkal később – jópár lépcsőt megmászva – feljutottunk az Apáthy-sziklához, amit szintén nagyon kedvelek. Engem a Tarnai-pihenőre emlékeztet.
Ezután következett az Árpád-kilátó, amit lentről a zöld jelzést követve közelítettünk meg. Itt engedélyeztünk magunknak egy kisebb pihenőt, így volt idő megenni az egyik szendvicsemet is. Néhány emelkedősebb szakasz után (itt sok helyen le volt vágva a fákról a zöld jelzés) megérkeztünk a múlt heti Kitörés túráról már ismert Boróka-büféhez. Ellenálltunk a forralt bor csábításának, és csak egy pecsétért ugrottunk be, utána már haladtunk is tovább. Innen egy rendkívül szűk út vezetett Solymár felé, és balszerencsénkre pont belebotlottunk egy nyugdíjas túrázócsoportba, akik meglehetősen lassan haladtak. Páran a fák között a meredek részen próbáltam előzni, mi inkább türelmesek voltunk, és az első szélesebb részen gyorsan meg is előztük őket. Majd egy egyhangúbb erdei szakasz után kijutottunk a solymári szántóföldre, ahol szó szerint „folyt a sár”. Elővigyázatos voltam, és a túrabakancsomban mentem, így átázás nélkül megúsztam ezt a „sártúrát”.
A távolban megpillantottunk a Szarkavárat, de utunk most nem erre vezetett, hanem be Solymárra, a Kocsma Galériában. Kisebb eltévedések után végül meg is találtuk a solymári célt, ahol Dóri túrája (a Zöld 20) véget ért. Szerencsére árultak Budapest Kupa füzetet, így most már ő is el tudja kezdeni gyűjtögetni a pecséteket. Útjaink sajnos itt elváltak, aminek nem örültem, hisz azért társaságban sokkal kellemesebb túrázni, és az idő is gyorsabban telik.
Kissé aggódtam, hogy nincsenek már sokan mögöttem, így begyújtottam a rakétákat, és utol is értem pár embert a Zsíros-hegyen. A hegyet megmászva beértem Nagykovácsi szélére, ahol a Zsíroshegyi úton (majd a Bánya úton) haladva el is érkeztem a plébániához. Nagy örömmel láttam, hogy a Piros 85 túrához hasonlóan most is bőséges ellátás fogadta a túrázókat. Mivel már nem sokan voltak mögöttünk, de annál több étel volt, így minden lelkiismeret-furdalás nélkül megettem két zsíros és egy lekváros kenyeret egy pohár nagyon finom forró tea társaságában. Aztán eljött az indulás pillanata, és ismét nekivágtam a havas utaknak, amik a lemenő napnak köszönhetően egészen különleges látványt nyújtottak.
A zöld jelzés hamarosan elágazott, de az itinernek köszönhetően tudtam, hogy innentől már a zöld háromszög jelzést kellett követni.
Ezután jópár keményebb emelkedőt megmászva elérkeztem a Nagy-Kopaszra, a Csergezán-kilátóhoz. Még sose voltam itt napnyugtakor, így most először tapasztalhattam meg ezt a különlegesen szép látványt. A pontőrök igazán kedvesek voltak, még egy kis svájci csokiból (amit egy svájci házaspártól kaptak) is megkínáltak, ami nagyon jól esett volt. Innentől viszont a vadászszezon miatt megváltozott a túra útvonala, a zöld kereszt jelzésen kellett lemenni Budakeszire.
A pontőrök próbálták a térképen részletesen elmagyarázni, hogy merre kell menni, de én inkább úgy döntöttem, hogy egy idősebb rutinos túrázót fogok követni. Mint utóbb kiderült ez nagyon nagy hiba volt, ő ugyanis rossz irányba ment, és levitt majdnem egészen a zöld háromszög-zöld sáv kereszteződésig. Utána rájöttünk, hogy rossz irányba mentünk, ő pedig elindult vissza Nagykovácsira. Én nem szeretek feladni egyetlen túrát sem, így nekiláttam újra megmászni a Nagy-Kopaszt, és feljutni a kilátóba. A pontőrök már sajnos nem voltak ott, így a kilátó térképéből kellett kitalálnom, hogy pontosan merre kell mennem. Szerencsére ez egész jól ment, így elértem a zöld kereszt jelzést.
Itt várt az igazi probléma, ugyanis nem tudtam melyik irányban kell rajta elindulni. Végül úgy döntöttem – mindenfajta politikai dologtól függetlenül –, hogy a bal szimpatikusabb, így arrafelé vettem az irányt. Időközben beesteledett, így felraktam a fejemre a fejlámpát. Igyekeztem minél gyorsabban menni, hátha még utol tudok érni valakit. Próbáltam a telefonom GPS-ével tájékozódni, de sajnos térerő híján nem tudta mutatni a térképet. Ekkor rendesen megijedtem, hisz ismeretlen terepen (nem tudtam, hogy jó irányba mentem-e a zöld kereszt jelzésen), éjszaka, GPS és térerő nélkül nem igazán szórakoztató túrázni. Ijedtségemet csak fokozta, mikor időnként néhány szarvas szaladt át előttem az úton, és csak remélni mertem, hogy nem a vadászterületen vagyok. Végül sikerült a sötétben is végig követnem a jelzést, és nagy sokára (vagy lehet csak nekem tűnt rengeteg időnek) kiértem egy országútra, és megláttam a távolban Budakeszi fényeit. Ekkor már elmúlt este 7 óra (így a cél is bezárt), ezért elegendő célnak éreztem, hogyha eljutok a legközelebbi buszmegállóig. Ez kis idő után sikerült is, szóval az én túrám a budakeszi Zichy Péter utcai buszmegállóban ért véget.
Összességében nem bánom, hogy nem fordultam vissza, és nem mentem vissza Nagykovácsira, mert így egy életreszóló élményben volt részem, és alaposan megedződtem mind mentálisan, mind fizikailag. Sajnos így viszont kitűzőt és oklevelet nem kaptam. Tulajdonképpen tetszett a túra, az itiner és az ellátás is jó volt, de a szalagozást problémásnak találtam több helyen is. Bár az eltévedésem egyértelműen a saját hibám következménye volt, de megtanultam, hogy a túrákon érdemes minél hamarabb rajtolni. Hisz mint tudjuk, ki korán aranyat lel, vagy legalábbis nem téved el a sötétben egyedül.
Pontozás.
Itiner: 8
Útvonalválasztás: 8
Versenyközpont: 10
Szolgáltatások: 8
Díjazás: 9
Jelzések/szalagozás: 6
Pontőrök: 10
Ár/érték arány: 8
Összesen: 67

Most egy különleges beszámoló következik, ugyanis a tegnapi Zöld 45 azon kevés túrák közé tartozik, amit nem sikerült végigcsinálnom. Hogy mi volt ennek az oka, és hogy milyen kalandokba keveredtem közben, megtudhatjátok az alábbiakból!

Téli utakon. Fotó: Kőrössy Tamás
Téli utakon. Fotó: Kőrössy Tamás

Read more

Ezt olvastad már?

Zöld 20 – Normafától Solymárig

Harmadik alkalommal döntöttem úgy, hogy elindulok a Fekete István Emléktúrán (Zöld 20).

Solymár, Szarkavár. Fotó: Kovács Martin Kristóf

Read more

Ezt olvastad már?

Virág Benedek 35

Virág Benedek 35
Talán nem kockáztatok sokat azzal a kijelentéssel (bár még néhány túra hátravan ebből az évből), hogy nálam ez volt az Év Teljesítménytúrája. Sőt, most hogy végiggondolom az eddigi túráimat, talán egyetlenegyszer sem éreztem magam annyira jól, mint ezen. A túraszervezés minden szegmensében (ellátás, itiner, útvonal, pontőrök, egyediség, mögöttes tartalom) kimagasló teljesítményt nyújtottak, de kezdjük az egészet a legelejéről. Reggel 7.02-re értem a Gellért-hegyen található Sziklatemplomhoz, ahonnan 7.08-kor már el is rajtolhattam. Ebből már az is kiderült, hogy a rajtoltatás nagyon profin, és nagyon gyorsan zajlott.
Az itiner pedig egész egyszerűen kitűnő volt: színes, jó anyagú és részletes leírású (komolyan mondom, szinte az összes kanyar és útkereszteződés benne volt). Mivel ez alapvetően egy zarándoklat volt, így a túrát áthatotta a vallásos tartalom, de véleményem szerint pont megfelelő mértékben. Akit nem érdekelt, arra nem akarták ráerőltetni. Az itinerben minden ellenőrzőpontnál voltak elgondolkodtató írások (idézetek, versek, kisebb történetek), és ehhez kapcsolódó kérdések is, úgyhogy túrázás közben sem unatkoztam, igyekeztem végiggondolni ezeket. A Sziklatemplomtól a Gellért-hegy mentén haladtunk a Filozófiai kert irányába, eközben pedig nagyszerű kilátás nyílt a reggeli városra és az Erzsébet-hídra.
A Filozófiai kertből szintúgy nagyon szép kilátás nyílt a városra. Itt volt a túra első tájékozódási pontja. Fontos megjegyezni, hogy ezek nem ellenőrzőpontok (itt nem is kaptunk pecsétet), hanem kisebb állomások, ahol mindig valami érdekes, elgondolkodtató esemény várja az odaérkezőket. Itt például volt egy szép hosszú lista, hogy mit viszek magammal a lelki hátizsákomban, és akinek kedve volt (nyilván nem volt kötelező), odaírhatta amit gondolt, vagy behúzhatott egy strigulát, hogyha volt már olyan a listán. Én is behúztam párat, és miután megkérdeztem, hogy le lehet-e fényképezni, és igen választ kaptam, gyorsan csináltam is egy fotót róla.
Tovább folytatva utamat áthaladtam a Vérmezőn (ismerős volt a hely a múlt heti Dűlőkeresztelő 33 túrából), majd pedig elértem a városmajori templomot. Ez szintén egy tájékozódási pont volt, úgyhogy pecsét nem, de érdekes esemény várt minket. Volt egy asztal tele kisebb kövekkel, és fel lehet venni egyet, hogy felvigyük a meredek utakon a Normafára. Ezek a kövek az életben hordozott terheket szimbolizálták, úgyhogy itt is kitűnően el lehetett gondolkodni az embernek a saját életén, és talán jobban megismerni önmagát. Itt is megkérdeztem, és itt is engedték, hogy fényképezzek.
Ezután egy elég meredek szakasz következett, elértem az 59-es villamos végállomását, majd a Diós-árkon kellett egy jó hosszú szakaszon felmennem. Ez a szakasz bizony elég kemény volt, mert ugyan hatalmas emelkedők nem voltak, de több kilométeren át kellett egyenletes tempóban emelkedni. Innentől kezdve már a Mária-út jelzéseit kellett követni (most éppen a lilát) egészen a túra végéig. Az első tényleges ellenőrzőpont a Kútvölgyi Kápolna volt, ahol a pecsét mellé egy üveg gyógyvizet és egy kis medált is kaptunk. A víz nagyin jól jött, mert eléggé megszomjaztam felfelé jövet. Az itinerben pedig a megfelelő szakaszt átolvasva a következő ellenőrzőpontig elgondolkodhattam azon, hogy átvitt értelemben mire szomjazom az életem során.
Ismét emelkedők, de közben érintem a sárga kagyló turistajelzést is (az itinerből kiderült, hogy ez a Lébény és a Santiago de Compostela közötti Szent Jakab zarándokút jele). Hiába az ember minden túrán tanul valami újat. Kis idő múlva elhaladtam a Normafa büfé mellett (majdnem vettem is egy rétest magamnak), és elértem a Szent Anna-kápolnát. Kicsit meg is lepődtem, hogy annak ellenére, hogy milyen sokszor voltam már a Normafánál, itt még sosem jártam. Itt egy fa tövében letehettük a Városmajortól „felcipelt” kövünket, és a pecsét mellé húzhattunk a dobozból egy bibliai idézetet. Hogy mit húztam azt nem árulom el, de igencsak sikerült elgondolkodtatnia. Az ellenőrzőpont mellett egy kis „terülj-terülj asztalkám” fogadott minket, volt ott minden: tea, kávé, tej és pogácsa is. Nagyon örültem ennek, gyorsan el is fogyasztottam egy kávét két pogácsa társaságában. Végre egy olyan teljesítménytúra, ahol még kávézhatok is. Már itt nagyon elégedett voltam az egész túrával.
Ezután elértem a János-hegyet (annyira jóllaktam, hogy még főtt kukoricázni se volt kedvem), majd pedig onnantól kezdve már a kék Mária-út jelzései mentén haladtam Szépjuhászné felé. Ott jobbra elfordultam, és elérkeztem a budaszentlőrinci pálos kolostor romjaihoz. Már másodszorra éreztem azt, hogy annak ellenére, hogy rengetegszer voltam már erre, ezt a helyet még egyszer sem láttam. Úgyhogy ismét ki kell emelnem, hogy a túra annak ellenére, hogy ismert útvonalon haladt végig, mégis tudott új helyeket mutatni. A romoknál finom alma, keksz és szörp várt bennünket, valamint egy újabb kifüggesztett elgondolkodtató idézet: „Csak akkor szólalj meg, ha biztos vagy abban, hogy amit mondasz, szebb, mint a csend.”.
Itt az itiner azt javasolta, hogy a következő ellenőrzőpontig igyekezzünk csendben maradni (ami mivel egyedül túráztam nem volt nehéz), és figyeljünk az erdőre, valamint saját magunkra. Én elvégeztem ezt a gyakorlatot is, egyrészt nagyon élveztem, másrészt pedig szerintem így volt teljes a túra. A Hárs-hegyet megkerülve eljutottam Máriaremetére, ahol a szinte végtelen hosszúnak tűnő Zsíroshegyi-úton is végigmentem. Végül az Egres utcát elérve egy kisebb emelkedő után megérkeztem a máriaremetei kegytemplomhoz. Itt két újabb kifüggesztett idézet várt minket: „Add hogy lássak!” és „Ragyogd be szívem sötétségét…”. A látásról szóló idézetnek (mint az itinerből megtudtam) az volt az apropója, hogy itt egy asszony a Mária-kép előtt imádkozva visszanyerte a látását. A pecsét, a szörp és a sütemény mellett elgondolkodhattunk azon is, hogy a mi látásunkat mi homályosítja el az életünk során, és hogy mik az igazán fontos, és mik a kevésbé fontos dolgok. Ez volt a túra 20. kilométere, eszembe is jutott, hogy szervezhettek volna ideáig is egy túrát, kezdő túrázóknak biztosan kevésbé lett volna ijesztő a 20 km-es táv, mint a 35.
Innen körülbelül 4 kilométerre volt a következő ellenőrzőpont a solymári vár. Az itinernek hála szerencsésen odaértem, bár volt egy szakasz, ahol nem a Mária-úton kellett menni, de szerencsére rendesen kiszalagozták (mint mindenhol máshol az egész túrán), így ott sem tévedtem el. Ezután felmentem a várba. Rendhagyó alkalom volt ez, hiszen most először sétáltam be a kapun keresztül a várba. A kapu fölött a következő idézet volt kifüggesztve: „Elég neked az én kegyelmem, mert az erő a gyöngeségben lesz teljessé”. Nagyon megragadott ez a mondat is. A várban a pecsét mellé kaptunk egy Sport szeletet is, ráadásul mikor kibontottam, láttam a csomagolásán, hogy nyertem még egyet. Nem is lehetett volna már jobb ez a mai nap. Ismét kinyitottam az itinert, és elolvastam az ide vonatkozó elgondolkodtató kérdést, mégpedig, hogy az Úr a hívők vára, és hogy mikor tapasztaltam meg eddigi életemben a Gondviselést. Ezen elgondolkodva indultam el a 10 km-re fekvő cél, a csobánkai Cserkészpark felé.
Egy kicsit egyhangú szakasz következett, de itt várt a túra második igazán kemény emelkedője. Ráadásul 30 km után már eléggé fáradt is voltam, de azért viszonylag jó sebességgel sikerült végigmennem rajta. Érintettem a Kevély körüli kevergésről már ismert Jenői-tornyot. Az út nemsokára ketté ágazott, elvált egymástól a 35 és a 70 km-es túra. Én a 35km-esen folytattam tovább utamat, így letértem a már jól megszokott Mária-útról, és a kék, sárga, majd a piros sávot követve megérkeztem Csobánkára. Nagyon tetszett, hogy az utolsó 1 km-en különböző motiváló táblák is vártak minket: még 500 méter, még 300 méter, még 100 méter stb. Végül beértem a célba, egész pontosan 7 óra 10 perc alatt tettem meg a 34, 5 km/es utat, ami 4,8 km/h-s átlagsebességet jelent. Nem is rossz. Természetesen nem maradhatott el a gratuláció, kézfogás, oklevél, kitűző (csak 70 km-es volt), és a zsíros valamint a lekváros kenyér sem. A célba a következő kép várta a beérkezőket.
A rajz megértéshez nem árt elolvasni az itinert. Le van benne írva egy kisebb történet, hogy az emberekben két farkas háborúzik egymással. Az egyik a jót (vidámság, jókedv, hűség, békesség), a másik pedig a rosszat (irigység, harag, kapzsiság, bánat) testesíti meg. Kérdés pedig, hogy melyik farkas fog győzni. A válasz pedig az, hogy amelyiket tápláljuk. Véleményem szerint ez is egy tanulságos történet. A célban pólót is lehetett vásárolni elég jutányos áron, én pedig (mivel nagyon tetszett a túra) vettem is egyet, gondolván, hogy legalább ennyivel támogassam őket, ha már ilyen jó kis túrát sikerült szervezniük.
Összességében ebben az évben nekem ez a túra tetszett a legjobban. Az ellátás kimagaslóan jó volt (kávé, tea, szörpök, pogácsa, gyógyvíz, keksz, alma, süti, Sport szelet, zsíros kenyér, lekváros kenyér) és a pontőrök is nagyon kedvesek voltak (pl. megkérdezték, hogy milyen szörpöt kérek, mentes vagy szénsavas vízből stb.). A túraútvonal ugyan ismerős helyeken ment végig, de mégis tudott újat mutatni számomra (Szent Anna kápolna, budaszentlőrinci kolostor romjai). Tetszett nagyon, hogy volt mondanivalója a túrának, volt valami mögöttes tartalma (hasonlóan a Kitörés túrákhoz, csak ott politikai, itt pedig vallási). Végezetül pedig még egy kérdőívet is kitöltettek velünk, ahol többek között rákérdeztek arra is, hogy mi tetszett és mi nem a túrában. Ezt előtte szóban is megtették egyébként. Véleményem szerint pedig ez a siker egyik kulcsa, a visszacsatolás, hogy érdekli őket a túrázók véleménye, megfogadják ezeket, és így igyekeznek évről évre javulni, fejlődni. Nagyon elégedett voltam, és biztos, hogy jövőre is jönni fogok, csak akkor már a 70 km-es távra (nagyon sajnálom, hogy így most lemaradtam például az éjszakai kompozásról stb.).

Talán nem kockáztatok sokat azzal a kijelentéssel (bár még néhány túra hátravan ebből az évből), hogy nálam ez volt az Év Teljesítménytúrája. Sőt, most hogy végiggondolom az eddigi túráimat, talán egyetlenegyszer sem éreztem magam annyira jól, mint ezen. A túraszervezés minden szegmensében (ellátás, itiner, útvonal, pontőrök, egyediség, mögöttes tartalom) kimagasló teljesítményt nyújtottak, de kezdjük az egészet a legelejéről. Reggel 7.02-re értem a Gellért-hegyen található Sziklatemplomhoz, ahonnan 7.08-kor már el is rajtolhattam. Ebből már az is kiderült, hogy a rajtoltatás nagyon profin, és nagyon gyorsan zajlott.

 

Az itiner pedig egész egyszerűen kitűnő volt: színes, jó anyagú és részletes leírású (komolyan mondom, szinte az összes kanyar és útkereszteződés benne volt). Mivel ez alapvetően egy zarándoklat volt, így a túrát áthatotta a vallásos tartalom, de véleményem szerint pont megfelelő mértékben. Akit nem érdekelt, arra nem akarták ráerőltetni. Az itinerben minden ellenőrzőpontnál voltak elgondolkodtató írások (idézetek, versek, kisebb történetek), és ehhez kapcsolódó kérdések is, úgyhogy túrázás közben sem unatkoztam, igyekeztem végiggondolni ezeket. A Sziklatemplomtól a Gellért-hegy mentén haladtunk a Filozófiai kert irányába, eközben pedig nagyszerű kilátás nyílt a reggeli városra és az Erzsébet-hídra.

A Filozófiai kertből szintúgy nagyon szép kilátás nyílt a városra. Itt volt a túra első tájékozódási pontja. Fontos megjegyezni, hogy ezek nem ellenőrzőpontok (itt nem is kaptunk pecsétet), hanem kisebb állomások, ahol mindig valami érdekes, elgondolkodtató esemény várja az odaérkezőket. Itt például volt egy szép hosszú lista, hogy mit viszek magammal a lelki hátizsákomban, és akinek kedve volt (nyilván nem volt kötelező), odaírhatta amit gondolt, vagy behúzhatott egy strigulát, hogyha volt már olyan a listán. Én is behúztam párat, és miután megkérdeztem, hogy le lehet-e fényképezni, és igen választ kaptam, gyorsan csináltam is egy fotót róla.

„Te kit, mit viszel magaddal a lelki hátizsákodban?”

Tovább folytatva utamat áthaladtam a Vérmezőn (ismerős volt a hely a múlt heti Dűlőkeresztelő 33 túrából), majd pedig elértem a városmajori templomot. Ez szintén egy tájékozódási pont volt, úgyhogy pecsét nem, de érdekes esemény várt minket. Volt egy asztal tele kisebb kövekkel, és fel lehet venni egyet, hogy felvigyük a meredek utakon a Normafára. Ezek a kövek az életben hordozott terheket szimbolizálták, úgyhogy itt is kitűnően el lehetett gondolkodni az embernek a saját életén, és talán jobban megismerni önmagát. Itt is megkérdeztem, és itt is engedték, hogy fényképezzek.

„Milyen terhet cipelsz?”

Ezután egy elég meredek szakasz következett, elértem az 59-es villamos végállomását, majd a Diós-árkon kellett egy jó hosszú szakaszon felmennem. Ez a szakasz bizony elég kemény volt, mert ugyan hatalmas emelkedők nem voltak, de több kilométeren át kellett egyenletes tempóban emelkedni. Innentől kezdve már a Mária-út jelzéseit kellett követni (most éppen a lilát) egészen a túra végéig. Az első tényleges ellenőrzőpont a Kútvölgyi Kápolna volt, ahol a pecsét mellé egy üveg gyógyvizet és egy kis medált is kaptunk. A víz nagyin jól jött, mert eléggé megszomjaztam felfelé jövet. Az itinerben pedig a megfelelő szakaszt átolvasva a következő ellenőrzőpontig elgondolkodhattam azon, hogy átvitt értelemben mire szomjazom az életem során.

„VALAKI vár RÁD odabent”

Ismét emelkedők, de közben érintem a sárga kagyló turistajelzést is (az itinerből kiderült, hogy ez a Lébény és a Santiago de Compostela közötti Szent Jakab zarándokút jele). Hiába az ember minden túrán tanul valami újat. Kis idő múlva elhaladtam a Normafa büfé mellett (majdnem vettem is egy rétest magamnak), és elértem a Szent Anna-kápolnát. Kicsit meg is lepődtem, hogy annak ellenére, hogy milyen sokszor voltam már a Normafánál, itt még sosem jártam. Itt egy fa tövében letehettük a Városmajortól „felcipelt” kövünket, és a pecsét mellé húzhattunk a dobozból egy bibliai idézetet. Hogy mit húztam azt nem árulom el, de igencsak sikerült elgondolkodtatnia. Az ellenőrzőpont mellett egy kis „terülj-terülj asztalkám” fogadott minket, volt ott minden: tea, kávé, tej és pogácsa is. Nagyon örültem ennek, gyorsan el is fogyasztottam egy kávét két pogácsa társaságában. Végre egy olyan teljesítménytúra, ahol még kávézhatok is. Már itt nagyon elégedett voltam az egész túrával.

Ne vidd tovább a terhedet, Ő letörli minden könnyedet

Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok, és terheket hordoztok.
Én fölüdítelek titeket.

Ezután elértem a János-hegyet (annyira jóllaktam, hogy még főtt kukoricázni se volt kedvem), majd pedig onnantól kezdve már a kék Mária-út jelzései mentén haladtam Szépjuhászné felé. Ott jobbra elfordultam, és elérkeztem a budaszentlőrinci pálos kolostor romjaihoz. Már másodszorra éreztem azt, hogy annak ellenére, hogy rengetegszer voltam már erre, ezt a helyet még egyszer sem láttam. Úgyhogy ismét ki kell emelnem, hogy a túra annak ellenére, hogy ismert útvonalon haladt végig, mégis tudott új helyeket mutatni. A romoknál finom alma, keksz és szörp várt bennünket, valamint egy újabb kifüggesztett elgondolkodtató idézet: „Csak akkor szólalj meg, ha biztos vagy abban, hogy amit mondasz, szebb, mint a csend.”.

„Csak akkor szólalj meg, ha biztos vagy abban, hogy amit mondasz,
szebb, mint a csend.”

Itt az itiner azt javasolta, hogy a következő ellenőrzőpontig igyekezzünk csendben maradni (ami mivel egyedül túráztam nem volt nehéz), és figyeljünk az erdőre, valamint saját magunkra. Én elvégeztem ezt a gyakorlatot is, egyrészt nagyon élveztem, másrészt pedig szerintem így volt teljes a túra. A Hárs-hegyet megkerülve eljutottam Máriaremetére, ahol a szinte végtelen hosszúnak tűnő Zsíroshegyi-úton is végigmentem. Végül az Egres utcát elérve egy kisebb emelkedő után megérkeztem a máriaremetei kegytemplomhoz. Itt két újabb kifüggesztett idézet várt minket: „Add hogy lássak!” és „Ragyogd be szívem sötétségét…”. A látásról szóló idézetnek (mint az itinerből megtudtam) az volt az apropója, hogy itt egy asszony a Mária-kép előtt imádkozva visszanyerte a látását. A pecsét, a szörp és a sütemény mellett elgondolkodhattunk azon is, hogy a mi látásunkat mi homályosítja el az életünk során, és hogy mik az igazán fontos, és mik a kevésbé fontos dolgok. Ez volt a túra 20. kilométere, eszembe is jutott, hogy szervezhettek volna ideáig is egy túrát, kezdő túrázóknak biztosan kevésbé lett volna ijesztő a 20 km-es táv, mint a 35.

„Add hogy lássak!”

„Ragyogd be szívem sötétségét…”

Innen körülbelül 4 kilométerre volt a következő ellenőrzőpont a solymári vár. Az itinernek hála szerencsésen odaértem, bár volt egy szakasz, ahol nem a Mária-úton kellett menni, de szerencsére rendesen kiszalagozták (mint mindenhol máshol az egész túrán), így ott sem tévedtem el. Ezután felmentem a várba. Rendhagyó alkalom volt ez, hiszen most először sétáltam be a kapun keresztül a várba. A kapu fölött a következő idézet volt kifüggesztve: „Elég neked az én kegyelmem, mert az erő a gyöngeségben lesz teljessé.”. Nagyon megragadott ez a mondat is. A várban a pecsét mellé kaptunk egy Sport szeletet is, ráadásul mikor kibontottam, láttam a csomagolásán, hogy nyertem még egyet. Nem is lehetett volna már jobb ez a mai nap. Ismét kinyitottam az itinert, és elolvastam az ide vonatkozó elgondolkodtató kérdést, mégpedig, hogy az Úr a hívők vára, és hogy mikor tapasztaltam meg eddigi életemben a Gondviselést. Ezen elgondolkodva indultam el a 10 km-re fekvő cél, a csobánkai Cserkészpark felé.

„Elég neked az én kegyelmem, mert az erő a gyöngeségben lesz teljessé.”

Egy kicsit egyhangú szakasz következett, de itt várt a túra második igazán kemény emelkedője. Ráadásul 30 km után már eléggé fáradt is voltam, de azért viszonylag jó sebességgel sikerült végigmennem rajta. Érintettem a Kevély körüli kevergésről már ismert Jenői-tornyot. Az út nemsokára ketté ágazott, elvált egymástól a 35 és a 70 km-es túra. Én a 35km-esen folytattam tovább utamat, így letértem a már jól megszokott Mária-útról, és a kék, sárga, majd a piros sávot követve megérkeztem Csobánkára. Nagyon tetszett, hogy az utolsó 1 km-en különböző motiváló táblák is vártak minket: még 500 méter, még 300 méter, még 100 méter stb. Végül beértem a célba, egész pontosan 7 óra 10 perc alatt tettem meg a 34, 5 km/es utat, ami 4,8 km/h-s átlagsebességet jelent. Nem is rossz. Természetesen nem maradhatott el a gratuláció, kézfogás, oklevél, kitűző (csak 70 km-es volt), és a zsíros valamint a lekváros kenyér sem. A célba a következő kép várta a beérkezőket.

„Te melyik farkast eteted?”

A rajz megértéshez nem árt elolvasni az itinert. Le van benne írva egy kisebb történet, hogy az emberekben két farkas háborúzik egymással. Az egyik a jót (vidámság, jókedv, hűség, békesség), a másik pedig a rosszat (irigység, harag, kapzsiság, bánat) testesíti meg. Kérdés pedig, hogy melyik farkas fog győzni. A válasz pedig az, hogy amelyiket tápláljuk. Véleményem szerint ez is egy tanulságos történet. A célban pólót is lehetett vásárolni elég jutányos áron, én pedig (mivel nagyon tetszett a túra) vettem is egyet, gondolván, hogy legalább ennyivel támogassam őket, ha már ilyen jó kis túrát sikerült szervezniük.

Összességében ebben az évben nekem ez a túra tetszett a legjobban. Az ellátás kimagaslóan jó volt (kávé, tea, szörpök, pogácsa, gyógyvíz, keksz, alma, süti, Sport szelet, zsíros kenyér, lekváros kenyér) és a pontőrök is nagyon kedvesek voltak (pl. megkérdezték, hogy milyen szörpöt kérek, mentes vagy szénsavas vízből stb.). A túraútvonal ugyan ismerős helyeken ment végig, de mégis tudott újat mutatni számomra (Szent Anna kápolna, budaszentlőrinci kolostor romjai). Tetszett nagyon, hogy volt mondanivalója a túrának, volt valami mögöttes tartalma (hasonlóan a Kitörés túrákhoz, csak ott politikai, itt pedig vallási). Végezetül pedig még egy kérdőívet is kitöltettek velünk, ahol többek között rákérdeztek arra is, hogy mi tetszett és mi nem a túrában. Ezt előtte szóban is megtették egyébként. Véleményem szerint pedig ez a siker egyik kulcsa, a visszacsatolás, hogy érdekli őket a túrázók véleménye, megfogadják ezeket, és így igyekeznek évről évre javulni, fejlődni. Nagyon elégedett voltam, és biztos, hogy jövőre is jönni fogok, csak akkor már a 70 km-es távra (nagyon sajnálom, hogy így most lemaradtam például az éjszakai kompozásról stb.).

(Kortom)

Ezt olvastad már?

Húsvéti tojás a Budai-hegységben

A zöld sáv jelzésen haladva a Tojás túra négy távját teljesíthették Húsvétkor  a túrázók. A 40-es és a 30A táv Városmajorból, míg a 30B és a 20-as távok Normafától indultak. A cél Solymár és Telki volt.

Az Apáthy-szikla nyújtotta panoráma. Fotó: Tarnai Máté
Az Apáthy-szikla nyújtotta panoráma. Fotó: Tarnai Máté

Read more

Ezt olvastad már?

Eltésekkel zöldeztünk!

Eltésekkel zöldeztünk!
Habár már fél éve járok az ELTE-re, csak nemrég tudtam meg, hogy van természetjáró szakosztálya, sőt fel is lehet venni a természetjárást egykredites tárgyként. Mivel intenzíven készülök a K-100ra (és közben a Budapest Kupa 25 túrás, kiemelt teljesítésére), gondoltam, kössük össze a kellemest a hasznossal, így felvettem a kurzust. A tárgy teljesítéséhez öt teljesítménytúrán kell részt venni, az első ilyen pedig a Zöld 20 volt. Örültem, mert mivel Budapest kupás a túra, ezért egyébként is mentem volna rá, így viszont eltés barátaimmal együtt tehettem meg a nem túl hosszú, de annál szebb utat. Read more

Ezt olvastad már?