Teleki 50: a Börzsönyben még a tél az úr

Újabb extrém túrával kerültem közelebb a Börzsöny feltérképezéséhez. A hegység ismét bebizonyította, hogy nem cicózik. A tavaszból zord télbe csöppent a túrázó, ahol a megáradt patakok és a mély hó érthető módon sokakat feladásra kényszerített. Az egyik legbüszkébb teljesítésem.

A Börzsönyben még a tél az úr. Fotó: Tarnai Máté
A Börzsönyben még a tél az úr. Fotó: Tarnai Máté

Read more

Ezt olvastad már?

Teleki 50 pályakezdő szemmel

Teleki 50 pályakezdő szemmel

Juhász Gábor nagy fába vágta a fejszét, amikor táska és frissítés nélkül élete első teljesítménytúrájának a Teleki 50 abszolválását tűzte ki. Célba ugyan nem ért, de rengeteg tapasztalatot szerzett, ami akár még másnak is jól jöhet. Következzen a beszámolója!

Illusztráció. Forrás: termeszetfoto.wordpress.com
Illusztráció. Forrás: termeszetfoto.wordpress.com

Read more

Ezt olvastad már?

A Kutya és a Szénás a Kopasz nélkül

Nagyon szeretem Nagykovácsit és a környékét, így örömmel jöttem el idén is a PMTT teljesítménytúrára. Az pedig különösen tetszett, hogy ugyan most is a 23 km-es távon mentem, de mégis más volt az útvonal, mint tavaly. Bár azt sajnáltam, hogy idén nem érintettük a Csergezán kilátót. Nagykovácsi jó 2 órányi útra van tőlünk, így már hajnalban fel kellett kelnem. Jó volt látni, hogy a Hűvösvölgyből induló 63-as busz szinte teljesen megtelt túrázókkal. Háromnegyed 9 környékén meg is érkeztünk, a rajtoltatás nagyon gyorsan és profin zajlott (hála az előnevezésnek), és még szalonkcukrot is kaptunk. Végül pontban 9 órakor rajtoltam el.
Induláskor vettem észre az itineren, hogy bizony itt a legtöbb ellenőrzőponton kérdésekre kell válaszolni, ami azért volt némiképp problémás, mert elfelejtettem magammal tollat hozni. Így végül rendkívül tarka itinerrel érkeztem be a célba, mert minden ellenőrzőponton más valaki (általában más színű) tollát kellett kölcsönkérnem. Itt is szeretném megköszönni nekik a segítséget. De tanulság, hogy ezentúl mindig hordok magammal a túratáskámban tollat. Még ezt végiggondoltam magamban néhány kisebb emelkedő után el is értük az első ellenőrzőpontot, a sárga sáv-kék kereszt turistajelek kereszteződését. A havas táj gyönyörű volt így kora délelőtt.
Egy másfél kilométeres út után elérkeztünk a kék kereszt-kék sáv kereszteződéshez, ahol az első tényleges, pontőrökkel is ellátott ellenőrzőpont fogadott minket. Csokival és pálinkával kínáltak minket, de én (a tavalyihoz hasonlóan) most sem fogadtam el a pálinkát. Eléggé felmelegített már az intenzív gyaloglás, nem volt szükség plusz szívmelegítőre. Ezután pedig a Nagy-Szénásra kapaszkodtunk fel, ahol jeges szél fogadott minket. De ez volt a kisebbik gond, ugyanis olyan csúszós volt a talaj a sok jégtől, hogy rengetegen (köztük én is) jó párszor fenékre estünk. De a csúcsról nyíló kilátás kárpótolt mindenért.
Ezután visszaérkeztünk Nagykovácsiba, ahol gyorsan beszaladtam a CBA-ban, de mint kiderült, sajnos ott sem árulnak tollat. Az eltévedéssel szerencsére nem volt gondom, mert már a Nagy-Szénástól a Piros 85-ről megismert útvonalon haladtunk. Itt először a piros háromszög, majd a zöld kereszt jelzésre tértünk át. Meg kell jegyeznem, hogy szerintem elírás történt az itinerben, mert közel egyforma távolságot írtak a piros sáv-piros háromszög és piros háromszög-zöld kereszt, illetve a piros háromszög-zöld kereszt és zöld kereszt-zöld háromszög kereszteződések közötti szakaszokra. A gyakorlatban viszont az első majdnem egy órán át, a másik pedig maximum negyed órán keresztül tartott. Ez kicsit megzavart, mert párszor kezdtem tényleg azt hinni, hogy eltévedtem. Végül szerencsésen elértük az említett kereszteződést, ahol egy újabb csokit kaptunk a pontőröktől. Majd a zöld háromszög jelzést követve elértünk az egyik kedvenc helyemre, a most is gyönyörű Tarnai-pihenőhöz.
Ezután a sárga, majd a zöld kereszt jelzésen haladtunk tovább, míg ki nem értünk a tavalyi túráról is emlékezetes „végtelen út”-ra. Ez egy nagyon hosszú út, aminek minden kanyarjában már várja az ember, hogy felbukkanjon a vadászház, de csak nem akar. De jópár kilométer, és jópár kanyar után végre csak elérkeztünk az Anna-vadászházhoz.
Innentől már csak a zöld sáv jelzést kellett követni, ami elvitt egyenesen a célhoz, a nagykovácsi plébániához. Itt alaposan rákapcsoltam a tempóra, mert szerettem volna kettőre beérni, hogy találkozhassam Anitával és Totesszel, akik a 9 km-es távon indultak. Ez tulajdonképpen sikerült is, ugyanis negyed 3-ra érkeztem be.
A rajtban elfogyasztottam a forró teát és a friss pogácsát, mindkettő jól esett nagyon. Átvettem az elismeréseket, lepecsételtettem a Budapest kupás füzetet, és elhatároztam, hogy idén megcsinálom a Pest Megye Teljesítménytúrázója mozgalmat. Összességében nagyon tetszett a túra, szeretem ezt a környéket, és az ellátás is kiváló volt (még a pálinka nélkül is).

Nagyon szeretem Nagykovácsit és a környékét, így örömmel jöttem el idén is a PMTT teljesítménytúrára. Az pedig különösen tetszett, hogy ugyan most is a 23 km-es távon mentem, de mégis más volt az útvonal, mint tavaly. Bár azt sajnáltam, hogy idén nem érintettük a Csergezán-kilátót.

Nagykovácsi plébánia. Fotó: Kőrössy Tamás
Nagykovácsi plébánia. Fotó: Kőrössy Tamás

Read more

Ezt olvastad már?

Téli Mátra S (2013)

Téli Mátra S (2013)

Az ország egyik legnépszerűbb túrájának legkisebb távján vettünk részt. Jó volt látni, hogy milyen sokan szeretnek kirándulni.

Tél a Mátrában. Fotó: Vyviora Anita
Tömeg a rajtban. Fotó: Vyviora Anita

Mátrafüred autóval nincsen messze Budapesttől, mégis úgy döntöttünk, hogy már pénteken elutazunk. Jól is tettük, hiszen remekül ütöttük el az időt a Tornyos panzióban. Volt Honfoglaló és römi is, na meg traccsolás. Meg kell jegyezzem, hogy anya eléggé leverte Anitát, és sajnos engem is.

Szombaton nem túl korán, nyolc körül terveztünk indulni. Hivatalosan ez szerepel az “S” jelzésű táv leírásánál az indulási időt tartalmazó rubrikában. Nos, valószínűleg az általam még sosem látott tömeg miatt előbb is el lehetett rajtolni. A sok túrázó ellenére a nevezés és a rajtolás gyorsan lezajlott, de én még sosem álltam ennyit túra előtt a startban. Bevallom, nehezen viselem a várakozást, de Máté előzetes lelki felkészítése miatt sikerült megőriznem a nyugalmamat.

Azt is hallottam, hogy rendkívül nehéz lesz előzni a túrán, így Anitától elválva én már az elején elkezdtem kocogni. Persze csak óvatosan a térdem miatt. Nos, már az elején bebizonyosodott, hogy valóban problémás lehet majd haladni, ugyanis csak szűk sávban volt letaposva a hó. Minden előzésért szűzhóban kellett szenvednem.

De nem volt ezzel semmi gond, hiszen hihetetlen rutinnal “szélárnyékban” tapadtam két futóra, akik amint lehetőséget láttak, azonnal kihasználták. Lajosházáig gyakorlatilag megerőltetés nélkül, hol futva, hol a tömegben sétálva jutottam el. Itt a pecsét után a zöld kereszten vitt tovább az út. Hasznos volt, hogy a rendezők külön kitették, hogy kinek merre kell továbbhaladnia.

Úton Lajosháza felé. Fotó: Vyviora Anita

Innentől bizony keményebb etap következett. Kevesebb ember, nagyobb hó, rengeteg patakátkelés és folyamatosan emelkedő terep. Meglehetősen féltem attól attól, hogy belezúgok az egyik szökkenésnél a jeges vízbe, de szerencsére csak a bal nagylábujjamnál ázott be a cipőm. Ettől persze nagyobb fokozatra kapcsoltam, így a Vörösmarty-kunyhóig szinte mindenkit megelőztem, aki az “S”-es távon indult és nem futott. 10,9 km 2 óra alatt. Hát nem valami jó idő, de a tervezett három óra még behúzható volt.

Gyors tea, majd teljes gázzal előre. Mátraházáig még várt rám 100 méter szintemelkedés, de úgy voltam vele, hogy ez már futva is könnyedén menni fog. A térdem az első hídnál nem így gondolta. Megcsúsztam lefelé, amire azonnal szúró fájdalommal reagált. Picit visszavettem, majd amikor már nem éreztem, újra elkezdtem kocogni. Legnagyobb meglepetésemre simán elmúlt a fájdalom, így a mátraházai autóbuszállomáson furcsán néző emberek mellett jó tempóban robogtam el.

Csordogáló patak a téli Mátrában. Fotó: Vyviora Anita

A piros sávon ereszkedtem le a Gyökeres-forrásig, ahol újabb ellenőrzőállomás várt. A Téli Mátra teljesítménytúra legrövidebb távjának ez a szakasza volt a legszebb. A völgyben nagyon szép kilátás nyílt a közeli hegyekre. Itt már végig futottam, annak a tudatában, hogy három óra alatt nem fogok beérni. Több futó is leelőzött. Na ők valamit tudnak, amit remélem, hogy hamarosan én is tudni fogok majd. Végül beértem Füredre, majd az Abasári útra rá-, majd letérve megkaptam az utolsó pecsétet.

3 óra 2 perc 43 másodperc. Avg: 166, max: 187, Kcal: 2860. 

 

Mivel a túra napján is lent aludtunk, este még sétáltunk egy rövidet a vacsora előtt. A tömeg ellenére csak ajánlani tudom a túrát.

 

Értékelés:

Itiner: Totesz 10 ; Anita 8

Útvonalválasztás: Totesz 8,5 ; Anita 10

Versenyközpont: Totesz 9 ; Anita 9

Szolgáltatások: Totesz 3 ; Anita 4

Díjazás: Totesz 8 ; Anita 9

Jelzések/szalagozás: Totesz 10 ; Anita 10

Pontőrök: Totesz 10 ; Anita 10

Ár/érték arány: Totesz 9 ; Anita 6

 

Összesen: 66,75 (Totesz: 67,5 ; Anita: 66)

 

Nehézség: 2,5/10

Hőmérséklet: – 5°C

 

A legvégére jöjjön néhány adat a Hanák kolos Turistaegyesület honlapjáról.

Összes induló: 2723. Teljesítő: 2073 (76,13%). További érdekes statisztikai mutatók a szervezői honlapon.

 

Fotóalbum

Ezt olvastad már?

Cseh Tamás emléktúra

Nem bírtam ki, hogy ne menjek el ezen a hétvégén kirándulni, ráadásul már tavaly is szerettem volna eljutni a Cseh Tamás emléktúrára, így idén semmi sem tántoríthatott el tőle.

Lajos-forrás. fotó: Vyviora Anita
Lajos-forrás. fotó: Vyviora Anita

Read more

Ezt olvastad már?

A Becsület útján

A Becsület Útján

Túrával emlékeztünk meg az 1945. január 6-14. között, a budapesti szovjet ostromzár feltörésekor hősi halált halt magyar katonákról. Nyugi, semmi politika!

Ehét szombaton egy első rendezésű túrán, a Becsület Útja 30-on tettem próbára magam. Nem igazán szeretek messzi túrákra elutazni, de ez esetben kivételt kellett tennem. Egyrészt a kitűnő és figyelemfelkeltő névválasztás miatt, másrészt pedig azért, hogy gyakoroljam kicsit az ismeretlen terepen való túrázást. Előnevezéssel lehetett csak jelentkezni, így már a hét elején eldöntöttem, hogy ha törik, ha szakad, elmegyek rá. Negyed 6-kor keltem, ugyanis a teljes út Esztergomba (innen indult túra) több mint másfél órába telt. Ebbe benne volt egy villamos, egy metró, egy vonat, sőt még egy vonatpótló busz is. Így hosszas utazássorozat után pontban 8 órára megérkeztem az esztergomi vasútállomásra, negyed 9-kor pedig már el is kezdhettem gyalogolni.
Gyaloglás közben felidéztem magamban a Sárga 70 bevezető szakaszát, amely szintén errefelé haladt. Ám most a piros sávot követtem egy meglehetősen meredek szakaszon (272 méter szintemelkedés 3,5 km alatt). Néhány kisebb (és már-már megszokott) eltévedés után felértem a Vaskapura. Ez egy Esztergom melletti 404 méter magas hegycsúcs, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a városra. Szabad szemmel látható a Bazilika és a Dunakanyar is. Itt volt az első ellenőrzőpont. A túra során nem voltak pontőrök (így szolgáltatás (étel, ital) sem), így itt egy kérdésre kellett válaszolni a Mária-szobor felállításával kapcsolatban.
Ezután a sárga háromszög (később a sárga sáv) jelzést követve elérkeztem a Vörös Kereszthez. A túraleírást olvasgatva nagyon kíváncsi lettem, hogy mi is lehet ez pontosan. Íme a válasz.
A Vörös Kereszt után hosszú időn át egyhangú havas mezőkön haladtunk keresztül. A monotóniát csak a többiek társasága és a gyönyörű tájak törték meg. Ez a rész ismerős volt a Sárga 70-ről, de éjszaka talán még monotonabbnak tűnt.
Ezután szép lassan elérkeztünk a következő ellenőrzőpontra, Barátkútra. Ezt először észre sem vettem, de szerencsére gyakran hátra-hátra nézegettem, és egyszer csak feltűnt, hogy a többiek bemennek egy kis utacskán. Gyorsan visszamentem, és kiderült, hogy ott található a híres Barát-kút. Mint később kiderült, mások sem vették észre elsőre. Itt egy kérdés várt minket a kút felépítéséről. Nem volt nehéz, sőt bevallom, látatlanban is erre tippeltem volna.
Így már két helyes válasszal a tarsolyunkban a sárga kereszt jelzést követve egy néhol elég járhatatlan szakaszon haladtunk a Pilis-nyereg irányába. Találkoztunk minden elképzelhető akadállyal, kidőlt fákkal, csúszós jégfölddel és befagyott (ám könnyen beszakadó) patakkal is.
Később áthaladtunk egy műúton, és egy roppant meredek hegyoldalt megmászva (250 méter szintemelkedés 1,5 kilométeren) felértünk egy széles útra. Itt kipróbáltuk a jobb és bal irányt is, majd nagy nehezen megtaláltuk a sárga négyzet jelzést. Ezt követve elértünk túránk következő ellenőrzőpontjához, a Sasfészek kulcsosházhoz. Itt (immár szokásos módon) egy újabb kérdésre kellett megadni a választ a falon található emléktábláról.
Kicsit gondban voltam, mert ránéztem az órámra, és kiderült, hogy 4 óra alatt csak 14 kilométert tettünk meg. Ez még a 4 km/h átlagot is alulmúlta, de most legalább megtanultam, hogy nagy hóban és ismeretlen terepen bizony lassabban túrázik az ember. Nem túl mély fájdalmamat sikeresen csillapította a kulcsosház teraszáról nyíló gyönyörű kilátás. Innentől a zöld kereszt (majd a zöld négyzet és végül a zöld sáv) jelzést követtük egészen a Pilis-nyeregig. Igyekeztem kicsit belehúzni, hogy összességségben azért a 4 km/h-s átlagot tartani tudjuk. De még a nagy igyekezetben is volt időm készíteni pár képet a gyönyörű havas erdőről.
Ezután elértük a Két-bükkfa-nyerget, ahonnan egy meredek, ám de nem túl hosszú úton keresztül a zöld kereszt jelzést követve elértük Dobogókőt. Örültem a túra változatosságának, mert erről az oldalról még sosem közelítettem meg a csúcsot. Az OKT-n Pilisszentkeresztről mentem fel, a Piros 85-n pedig a Szakó-nyergen keresztül Dömösről. Itt már hosszabb ideje együtt mentem egy néhány idősebb úrból álló túrázócsapattal (ők is ezen a túrán voltak). Beszélgetéseik érdekesek és hasznosak voltak, így máris gyorsabban telt az idő. Dobogókőről is nagyon szép kilátás tárult a szemeink elé.
A Menedékház pecsétjével kellett igazolni az itieneren, hogy itt jártunk. Miután ezt megtettem a szemközti büfében jóízűen megettem egy adag jó sós sültkrumplit, amivel az enegia- és sóhiányomat is pótoltam. Innen egy 5 kilométer hosszú kissé monoton szakasz következett a sárga sáv jelzésen, mígnem elérkeztünk a Szentkúthoz. Itt már mentálisan kicsit elfáradtam, és a kezeim is (a kesztyű ellenére) meglehetősen szétfagytak, de azzal bíztattam magam, hogy már csak a Szurdokon kell túljutnunk és vége.
Lassacskán a kék jelzést követve el is értük a Szurdokot. Nyáron szerintem sokkal szebb, de azért a téli képe is tetszett. Viszont nagyon óvatosan kellett közlekednünk, mert sok helyen rendkívül csúszós volt a talaj, így egy óvatlan mozdulatnak is súlyos következményei lehettek volna.
Szerencsére senkinek nem esett semmi baja, így egy fél órás út után megérkeztünk a Szurdok végére, Pilisszentkeresztre, túránk végállomásához. A Felső kocsmában megkaptuk az oklevelet, és a különleges téglalap alakú tankos kitűzőt. Bevallom, ez nagyon tetszett, és nagyon kreatívnak is találtam, hiszen eddig csak kör (vagy ovális) formájúakkal találkoztam.
A 16:15-ös busz pár perccel utánunk ért a megállóba, így nem kellett sokat várakoznunk a hidegben. Majd a pomázi HÉV-vel vissza is jutottunk Budapestre. Összességében el kell mondjam, hogy a túra sokkal keményebb volt, mint vártam. 30 km 1200 méter szintemelkedéssel alapesetben nem lenne vészes, de nagy hóban, hidegben és ismeretlen terepen azért alaposan próbára tett. 7 óra 45 perc alatt teljesítettem a túrát, ami körülbelül 3.8 km/h-s átlagsebességnek felelt meg. Nem vagyok elégedett vele, jobbra számítottam.
Annál inkább vagyok elégedett viszont a túrával, mert az kimondottan tetszett. Az útvonal lenyűgöző volt, rengeteg olyan helyet érintettünk, ahol most voltam életemben először (és ezzel nem voltam egyedül). A díjazás (oklevél és kitűző) is nagyon tetszett, hiszen abszolút különleges volt, és hűen tükrözte a túra hátterét (megemlékezés a második világháborús kitörésről). Az 500 forintos nevezési díj nagyon kedvező volt, igaz cserébe nem is járt semmilyen útközbeni szolgáltatás. Az itinert illetően nem jött volna rosszul egy szöveges leírás is, viszont a jelölések mindenhol tökéletesek voltak. A túra után többektől hallottam, hogy nagyon elégedettek, főként a kiváló útvonalválasztás miatt. Örültek, hogy egy új túrán vehettek részt, és nem a sablonos túraútvonalakat kellett bejárniuk ezredszerre. Egyetértek velük, nagyon elégedett voltam én is.
Út az álmok országában, a lenyűgöző téli Pilisben. Fotó: Kőrössy Tamás
Út az álmok országában, a lenyűgöző téli Pilisben. Fotó: Kőrössy Tamás

Read more

Ezt olvastad már?

Wass Albert emléktúra a Börzsönyben

“Csak haladsz csöndesen, gyönyörködve, céltalanul, s egyszerre csak kilépsz az Angyalok Tisztására. Nem is tudod, hogy ez az, mivel az angyalokat nem láthatja a szemed. Csak annyit látsz, csak annyit érzel, hogy csodálatosan szép. És megállsz. És abban a pillanatban megnyílik a szíved, és az angyalok észrevétlenül melléd lépnek, egyenként, lábujjhegyen, és belerakják kincseiket a szívedbe. A legnagyobb kincseket, amiket ember számára megteremtett az Isten. A jóságot, a szeretetet és a békességet.”

Só-hegyi látkép. Fotó: Tarnai Máté
Só-hegyi látkép. Fotó: Tarnai Máté

Read more

Ezt olvastad már?

Börzsöny Vulkántúra, avagy túléltem a fehér poklot

Soha sem kellett még annyi energiát mozgósítanom, mint amennyit az idei Börzsöny Vulkántúrán. Eddig is tudtam, hogy a Börzsöny nem viccel, ám december első szombatján megtanította a túrázóknak a kitartásról szóló leckét.

A Börzsöny tényleg nem viccel! Fotó: http://futo.blog.hu
A Börzsöny tényleg nem viccel! Fotó: http://futo.blog.hu

Read more

Ezt olvastad már?

Kitörés a Budai Várból

Kitörés a Budai Várból
Eredetileg Totesszel mentem volna a Kitörés 60 kilométeres távjára, ő viszont lebetegedett, így csak a Kitörés 25-öt mertem bevállalni. Read more

Ezt olvastad már?

Szent László 33 a fagyban

Szent László 33 a fagyban
Ugyan a híradásokban azt mondták, hogy senki se üljön autóba, mi mégis belevágtunk a télbe és egy felejthetetlen teljesítménytúrával gazdagodtunk. Read more

Ezt olvastad már?