Túra a Sasfészekbe

Kesztölcről indulva másszuk meg a Kétágú-hegy emelkedőjét, hogy az Öreg-szirten megpihenve pazar kilátásban legyen részünk. Csak úgy, mint a Sasfészekből, mely a Pilis egyik legelrejtettebb pihenője. A túra során felkeressük a Kémény-sziklát és Klastrompusztát is, a remeték hajdani törökdúlta menedékét. 

Kiinduló- és végpont

Cím: 2517 Kesztölc, Klastrom út 2.
GPS: 47.714100, 18.806786

A túra előtt a rajtban megpróbálunk lehetőséget biztosítani arra, hogy mosdóba el tudjatok menni, esetleg kávét, üdítőt, reggelit tudjatok venni. Mindenről beszámolunk ezen a felületen és a Facebook-eseménynél is. Addig is türelmeteket kérjük.

A túrát 2020 január 19-én vasárnap rendezzük. Jelentkezni kettő csoportba lehet, melyek indítása 9:00-kor és 9:30-kor történik.

Ételt, italt, téli felszerelést, zárt túracipőt, igény esetén túrabotot, fényképezőgépet és jó hangulatot. 

A túrán legfeljebb 50 fő vehet részt két 25 fős csoportban. A jelentkezési felületen lehet kiválasztani azt, hogy melyik csoportban kíván indulni az illető. A csoportok 9:00-kor és 9:30-kor indulnak. Így elkerüljük a tömegtúra érzését.

A túrán a felnőttek 1500 forintért, a 14 éven aluli gyermekek 750 forintért, a 7 éven aluli gyermekek ingyen vehetnek részt. A Túrafüggő Túrablog elkötelezett támogatója a családoknak, így árképzésében kifejezetten ügyel arra, hogy a pénz ne legyen gátja egy nagyobb család hétvégi szervezett kikapcsolódásának.

Amennyiben segítséget szeretnél kérni az odajutásban, írj a hello@turafuggo.hu mail címre. Tégy így akkor is, ha osztoznál a költségeken, vagy szívesen elvinnél magaddal valakit.

Borospince Kesztölcön, melyből igen sok akad
Központi szerep jut a bornak
Kesztölc határából az Öreg-szirt.

Kesztölc, túránk kiindulópontja a Pilis délnyugati lábánál fekvő település, mely a hegység kapujának is tekinthető. A csökkenő lélekszámú község fekvése miatt igazi turistaparadicsom. Talán ezért sem véletlen, hogy kiváló panzió épült étteremmel és borházzal  benne. Apropó borház! Tudtad, hogy a környék híres a szőlőtermesztésről és a borászatról? A Neszmélyi borvidékhez tartozik és döntően a fehér szőlőfajtáknak kedvez, ám a Pilis adottságai miatt az utóbbi években a kékszőlők is ültetésre kerültek.

A Kétágú-hegy esztergomi orma.
A kezstölci határban érdemes visszatekinteni
Pálos gyógynövénykert

A Klastrom utcán indulunk, melyről hamar áttérünk a Pincesorra, hogy pikk-pakk elérjük a zöld kereszt jelzést, mely a legendás Postás út is egyben. Régen a Kesztölc-Sasfészek-Pilisszentlélek-Pilisszentkereszt útvonalat nevezték el Postás útnak. A leveleket, csomagokat gyalog hordták, a hétfő kivételével minden nap, lehetett eső, kánikula, villámlás, vagy akár térdig érő hó. Manapság ez már elképzelhetetlen.

Eleinte Kesztölc utcáin tekergünk, míg nem elérjük a zöld sáv jelzést a káprázaos fekvésű temető fölött. A Pilis-Visegrádi Zöld túramozgalom útvonalára térünk, mely a község dombosabb részein található földeken barangol keresztül minket. Több bejárásunk során tapasztaltunk erre aktív munkát, így senki se lepődjön meg, ha gépekbe ütközik.

Közelebbről, jobb szögből az impozáns hegyrész
Kilátás az Öreg-szirtről
Egy kis jobbra, már Dorog irányába

Egy darabig a Kéktúra útvonalával együtt haladunk, ám az jobbra fordul Klastrompuszta felé, míg mi az eddigi felvezető szintemelkedésből rövidesen rendkívül intenzív emelkedőbe kezdünk. A pilisi panorámaútnak nevezett, az Öreg-szirt fölé magasló sziklák jelentette ösvényt meghódítani nem egyszerű, de megéri. Többek között azért, mert elképesztő az a panoráma, ami elénk tárul fentről a Dorogi-medencére.

A folytatásban a kényelmesebb, biztonságosabb útvonalat választottuk, így maradunk a zöld sáv jelzésen. Egészen addig követjük a Pilis már 500 méter feletti lankáin, míg újra el nem érjük a Postás utat, azaz a zöld kereszt jelzést. Ezen balra fordulunk, majd a következő elágazásnál, mely Y-alakú, szintén balra. Így érjük el következő pihenőnket, a Sasfészek kulcsosházat.

Háborítatlan rengeteg
A Sasfészek turistaház a talajról
A Sasfészek turistaház madártávlatból

A ház 1933-ban épült. Többféle elnevezése is ismert, hivatalos neve Fekete-hegyi Kulcsosház, de József Attila-díjas költőnk, Berda József tiszteletére – akinek ez volt az egyik kedvenc kirándulóhelye – Berda József Kulcsosháznak is nevezik. A turistatérképeken pedig sok helyen a „Sasfészek” elnevezés is olvasható, amelyet minden bizonnyal a háborítatlan környezetnek, valamint a teraszáról nyíló lenyűgöző panorámának köszönhet. A II. világháborút követően az alaposan megrongálódott épületet helyre kellett állítani. Ekkor az építők lovas kocsival, illetve sokszor háton vitték fel a szükséges építőanyagokat – áll a Pilisi Parkerdő weboldalán.

Szép útjelzőtábla
Erdészeti munkálatok a Sasfészek közelében
Tűzrakóhely és pihenő várja a nyugalomra vágyókat a csend szigetén

A kulcsosházból visszatérünk a zöld sáv jelzésre, így egy rövid szakaszt újra teljesítünk. Azonban ezúttal a zöld négyzet jelzést követjük, mely másol csatlakozik a széles erdei ösvénybe. Amint elérjük, balra fordulunk, s így már a Pilis-nyereg irányába tartunk. Hamar elérjük ezt a forgalmas csomópontot, ahol található padokkal és asztalokkal kialakított pihenő, valamint egy emlékmű a II. világháború áldozatainak az emlékére.

A jelzések kavalkádjában szinte bármerre folytathatnánk a túrát, nagyon ok variációt ki lehet hozni az útvonalból, de tél lévén ezúttal a sárga sávon jobbra kanyarodva ereszkedünk le Klastrompusztára. Mielőtt elérnénk a Kesztölchöz tartozó történelmi időket felelevenítő településrészt, a Klastrom-szirteken átvágunk. A csendes üdölőövezet romkertjében található templom maradványait a mohácsi vész évében a törökök rombolták le. A környéken szép számban éltek remeték, az esztergomi kanonok, akikkel Özséb tartotta a kapcsolatot.

Meseszép útvonalon járunk
Panoráma a Kémény-szikláról
Kolostorrom Klstrompusztán

Klastrompusztát a kék sáv jelzésen hagyjuk el Kesztölc irányában. A műútról nem térünk le, a községet azon közelítjük meg, hogy rövidesen elérjük túránk nem csak kiinduló, hanem a végpontját is jelentő Kostel éttermet.

A túra útvonala

Ez a vezetett túra 14,398 kilométer hosszú és 458 méter szintemelkedést tartalmaz. 

A túraajánló létrejöttét támogatta:

Aycan Aydogan
Leitold István
Leitoldné Gyarmati Csilla
Nagy Györgyi
Novák Zulejka
Péli Gábor