Szomor 23 (2019)

A Gerecséhez tartozó mindössze ezer lakosú Szomor minden év október huszonharmadikán kiemelt szerephez jut a teljesítménytúrázók és a terepfutók által. Rengetegen érkeznek azért, hogy négy táv közül a számukra optimálisnak vélten elinduljanak és megemlékezzenek a Magyarország szabadságáért folytatott harcok áldozatairól és sportosan üssék el munka- vagy iskolaszüneti napjukat. 

A környékre jellemző látkép. Fotó: Bíró Lajos

Nonkával a 23 kilométeres távot választottuk és előre meghatároztuk, hogy mindenki a saját tempójában halad. Nem voltunk összekötve, de együtt léptünk ki a sportcsarnok kapuján és kezdtünk bele kocogásunkba. Már ekkor érezhető volt, hogy az évszakhoz mérten forróság uralkodott. Jó döntés volt rövid szettet választani.

Kifejezetten élvezetes volt ez a pompás őszi napsütés, így a szomori utcák jelentette aszfaltfutás sem okozott különösebb gondot a bemelegítő etap során. Az az érzés keringett bennem, hogy ezért veszettül megérte ma felkelni. A Kakukk-hegy emelkedőjétől tartottam egy picit így éh gyomorra, mivel közel száz méter szintemelkedést rejteget magában a meghódítása. Ekkor értem be egy nagyobb csapatot, így intenzív előzgetésekkel, gyorsabbnak tekinthető járással haladtam a 319 méteres csúcs felé.

Ellenőrzőpont a Kakukk-hegy csúcskövénél. Fotó: szomoriturak.hu

Fent a szokásos, remek kilátás fogadott. Bár ez egy igazi tömegtúra, sem itt, sem máshol nem kellett sorban állnom azért, hogy pecsétet kapjak. Egyrészt jól lepörgették a pontőrök a tömeget függetlenül attól, hogy mennyien érkeztek meg egyszerre, másrészt bunkónak tűnhető módon mindig megtoltam a pontok előtti szakaszokat, hogy ezzel is pecsételési pozíciót nyerjek.

A hegyről lefelé van egy sziklatörmelékes rész, ahol életveszélyes futni. A jackpot mellé, hogy itt bizonytalanul mozognak a túratársak, így előzni is nehéz, már-már balesetveszélyes. Csak a legmegfelelőbb pillanatban tudtam ellépni, így rendkívül örültem, amikor leértem, hiszen a szélesebb ösvényen már ezek a problémák nem álltak fenn.

A Tökhöz tartozó Anyácsapusztán található horgásztó jelentette a következő ellenőrzőpontot. Ez egy rendkívül sík, poros szakasz, széles utakkal, szántóföldekkel. Roppant jól futható, amit ki is használtam. A duzzasztással létrehozott tavat pillanatok alatt elértem, ahol a pecsét mellé sajtos rudat kínáltak. Túra közben biztosan ettem volna, de futás közben most nem éreztem ennek a szükségességét és robogtam tovább.

Anyácsapusztai horgásztó. Fotó: Pétervári Noémi

A tavat elhagyva picit változik a terep. Dimbesebb, dombosabb, s néhol extra kilátásokat tapasztalhatunk a régiókra. Olyan hullámvasutas, ami megmondom őszintén futószemmel nekem sokkal jobban tetszik, mint egy erőteljes emelkedő, majd egy hozzá érhető lejtő. Ezek a buckák futhatóak. Ami annyira nem tetszett, az a zenét bömböltető fiatalok hada. Több csoportot is utolértem, akik ordítva énekelték elképesztően fostalicska hangon a most trendi énekesnők slágereit. Mindegy, hamar lehagytam őket.

A Zsámbéki-hegy környékét nagyon szeretem. Az aszfaltos emelkedőn szintén nagyon jól lehet kaptatni. Négy esztendővel ezelőtt ezen a túrán tudtam meg, hogy a hajdani budapesti légvédelmi rendszer részeként ezen a ponton is egy rakétabázis állt. Azóta békésebb időket élünk és színház, művészeti bázis áll a helyén. Azért kemény belegondolni, hogy egykor mik léteztek és mennyire rettegtek egy esetleges támadástól.

A tájra egyébként jellemzőek az alacsonyabb fák, melyek ezt a szakaszt határozottan kísérik is Zsámbékig. A sárguló leveleik, a már csak ágas bokrok emlékeztettek arra, hogy ősz van. Az időjárás inkább késő nyárira vette a figurát, ami miatt meglehetősen szenvedtem is. Rendkívül izzadós vagyok és sok folyadékot, ásványianyagot veszítek. Elkezdtem kalkulálni azzal, hogy a frissítésem szűkös lesz a végére.

A környék egyik legnagyobb településére, Zsámbékra bekanyarogva már nagyon vártam a pecsételést és azt, hogy húzhassak tovább a templomromhoz. Ez a monstrum 1220 és 1234 között épült. Bár sorsa szomorú, szerencsére nem az ember rombolta le, hanem az 1763-as komáromi földrengés okozott benne örök életre szóló károkat. A földrengés során Komáron házainak egyharmada omlott össze és több mint hatvanan életüket vesztették. A romtemplom kerítése mellett haladva készítettem pár felvételt és egy szelfire is megálltam. Imádom, tényleg gigantikus, még romjaiban is szép látványosság.

Zsámbéki templomrom. Fotó: Pétervári Noémi
Zsámbéki templomrom. Fotó: Pétervári Noémi

Zsámbékról ki egy a túrához mérten kemény emelkedő vezet. Itt is mintegy száz méter szintemelkedés vár rák azért, hogy visszatérjünk a sárga sáv jelzésre és a kőbányát is tartalmazó “fennsíkra”. Aztán az erdőbe érve következik az újabb hullámvasút, ami olyan Farkas-erdős. Szintén nagyon jól futható, ám ennél sokkal menőbb, ahogy a növényzet váltakozik. Számos fenyves is fellelhető a területen, amiket én imádok. Meg kell jegyezzem, hogy a túrázók ezen a részen voltak a legelőzékenyebbek, már messziről észlelték a jöttömet és félreálltak.

Még mielőtt az Óriások-lépcsőjéhez értem volna, betoltam egy Biotech energiazselét. Annyira ízlett, szinte már kívántam. Na ebből tudtam, hogy baj van, valami kifogyott. Én okos se sót, se semmilyen egyéb frissítést nem hoztam szilárd formában. Mindössze két félliteres kék Powerade lötyögött a táska tartójában, melyek közül az egyiket bevertem már a táv feléig és a másikat is elkezdtem beszürcsölni. Az ellenőrzőponton már vételeztem is vizet, de a csokit nem kívántam, így az az asztalon maradt.

Az egyik kedvenc szakaszom a túrán. Fotó: Pétervári Noémi

Az Alltrailsen marha viccesen Pumpkin Grapes néven futó töki szőlőkben az elején még futottam, majd az újabb pecsétet követően megsétáltam a dombot. Talán itt ült ki a legjobban a rossz frissítés és a meleg kombinációja, mert bevallom, elfogytam. Azért sikerült még összeraknom magamat és a lejtőt megfutva hamar elértem Anyácsapuszta másik szélét, a lovastanyát.

Már csak azért is alapon kocogtam bele az újabb emelkedőbe annak ellenére, hogy csak kevéssel bizonyultam gyorsabbnak a túrázóknál. Egészen biztosan gyorsabb lett volna a séta, de a futómozgásokat szerettem volna ilyen helyzetben is fenntartani a későbbi fejlődés érdekében. A mozgás annyira nem esett szét, de már elkezdtem számolni a hátralévő kilométereket.

A Kakukk-hegy Anyácsapuszta irányából. Fotó: szomoriturak.hu

Két kilométerrel a vége előtt fogyott el az összes folyadékom. Ez összesen másfél litert jelentett. Minimum a duplájára lett volna szükségem. Kielőztem még pár csapatot, felszenvedtem magam a Kakukk-hegyi elágazást követően az utolsó dombra, majd leereszkedtem a célba. Hát, mit mondjak? Teljesen kiürítettem magam egy viszonylag baráti tempó alatt, küzdöttem némi hányingerrel, amit végül a szakszerű visszatöltés megoldott. Ez nyilván nem a zsíroskenyeret jelentette, hanem például Nutrilife fehérjeszeletet elfogadható szénhidrát tartalommal.

Visszatérésnek tekintem ezt  programot, hiszen futni május óta nem futottam terepen. A 2:53-as idő ugyan nem a legjobb, de összességében jól mozogtam és ha megfelelően frissítek, simán be is megyek 2:30 alá. Ez lesz a jövő évi célom. :)

A zuhanyzási lehetőséget külön köszönöm a célban és úgy vélem, hogy a pontok elosztása, valamint azok ellátmányozása is megfelelő egy teljesítménytúrához mérve. A letölthető GPS tracknek nagyon örülök, tényleg a valós útvonalat fedte le, amit az aprólékos szalagozás és táblázás is feldobott. Talán a díjazást egyedibbé tenném, ami hajaz valahogy 56-ra és a túrázás kombinációjára. Ez a túra megérdemelné.

Útvonal

További távok

Ha akadozik, csökkents a minőségen.

Style switcher RESET
Body styles
Background pattern
Background image