Minden a turistajelzésekről

Omega, m, T, háromszög, sáv? Nem tudod miért jelölik így az adott útvonalat? Szomjad támadt, de nem tudod, merre leled a vízvételi lehetőséget? Hiánypótló bejegyzésünkben megismerheted, mit jelentenek ezek a turistajelzéseket, vagy hogy tudd, mit merre keress az erdőben! 

Sáv

A fontossági sorrend élén állnak a sáv (kék, piros, sárga, zöld) jelzések. A területen fontos szerepet betöltő pontokból indulnak szintén ilyen helyi jelentőségű pontokba, például buszmegállótól és vasútállomástól hasonló célhoz. Ezek a jelzések általában hegységet átölelőek, de több közülük különböző tájegységeket köt össze.

Prioritás tekintetében érdemes a jelzések felsorolását a színekkel folytatni, hiszen a sávokat négy különböző színnel festik a fákra, tárgyakra. A legelőkelőbb a kék sáv jelzés, mely általában az adott hegységet átszeli és több tájegységet is érint. Ilyen az Országos Kéktúra, a Börzsönyi Kék és a Kohász Kék is. A második a rangsorban a piros sáv jelzés. Ezen útvonalak is legalább egy tájegységet átszelnek, de ezek nem országos, hanem általában megyei jelentőségű vándorutak. Ilyen a zempléni Rákóczi turistaút. A sárga és a zöld sáv jelzés azonos súllyal bír, az Északi Zöld kivételével helyi jelentőségűek. Egy hegységen belül akár több is lehet belőlük, melyek nem érnek össze. Ilyen a Pilis-Visegrádi Zöld Túramozgalom.

Kereszt

A kereszt jelzéssel ellátott útvonalakat három csoportba tudjuk funkciójuk alapján sorolni. Összekötő, átkötő, vagy leágazó. Az első kettő az esetek döntő többségében olyan utat jelez, mely sáv jelzéstől sáv jelzésig vezeti a túrázókat. Ilyen a Börzsönyben a Varga-foltot átszelő P+, a piros és a zöld sáv jelzéseket összekötő szakasz. A leágazó keresztutakat a sáv jelzésekből valamilyen fontos ponthoz festettek fel, mint például buszmegállóhoz, parkolóhoz, vagy vasúthoz. Ilyen a Börzsönyben a K+ Bernecebarátinál, mely a kék sáv jelzésből buszmegállóhoz vezet. Ez egy hibrid jelzésnek is tekinthető, hiszen összeköti a Holló-kőtől Vörös-kőig túramozgalom piros sáv jelzését a Börzsönyi kéktúra kék jelzésével.

Négyzet

A sáv jelzésből induló jelzést követve szinte biztosan lakott területre, vagy szálláshelyre jutunk. Esetleg fordítva, a szálláshelyről, településről indulva az adott színű négyzet sáv jelzésébe torkollhatunk. Előfordul azonban olyan is, hogy állomást, megállót köt össze a jelzés a főbb turistaútvonallal. Példa az elsőre a Nagy-Hideg-hegyen álló turistaházhoz vezető K4 jelzés, mely kapocs a Börzsönyi Kék és az Országos Kéktúra között is. Utóbbira a Nagy-Galla környékén a zöld sáv jelzésből leváló Z4 jó példa, mely Letkés Liliompuszta buszmegállóhoz vezet.

Kör

Ezen festést követve forráshoz, vízvételi lehetőséghez jutunk, ha szorgosan követjük. A Zebegény szomszédságában lévő Bodzás-völgyben az Ernő-forráshoz vezet például SO jelzés.

Háromszög

Ezek a jelzések rendre kilátóhoz, kilátóponthoz, hegycsúcsra vezetnek. Szinte mindig más jelzésből indulnak ki, s ha két kilométernél hosszabb letérőt szükséges megtenni a végéhez, ezt táblával jelölni kell. Manapság már a rövidebb letérőket is jelzik. Háromszög jelzés vezet fel a Badacsonyban magasló Kisfaludy-kilátóba is.

Várjelzés

Ezt a jelzést a fákon, erdei tárgyakon, köveken L betűvel ábrázolják. Várromokhoz, sáncokhoz és műemlékekhez vezetnek és rendre azonos színnel ellátott útvonalból indul. Hasonlóan a háromszög és a kör jelzéshez, ha a letérő két kilométernél hosszabb azt ábrázolni szükséges. Várjelzés rengeteg helyen megtalálható, egy a sok közül a Balaton-felvidéken Barnagról a Zádorvárig vezető PL jelzés.

Omega

Ezen utak barlangokhoz, üregekhez vezetnek. Ilyen például a Börzsönyben, a Szent Mihály-hegy oldalában található Remete-barlanghoz vezető kék omega jelzés.

Körséta

Rövidebb kirándulásokra alkalmas, a kiindulópontba jelzésváltás nélkül visszavezető útvonalakat jelölik. Ilyen a Budai-hegységben a Nagy-Hárs-hegy oldalában tekergő zöld körséta jelzés.

Mária út

Zarándokutat jelöl m betűvel. Magyarországon belül több is található. Észak-dél és kelet-nyugat irányban is. Nyugat felé egészen a spanyolországi Santiagóig eljuthatunk az európai Szent Jakab zarándokúton.

Tanösvény

Olyan területeken, ahol különleges élővilág lelhető fel, ott tanösvényeket alakított ki. Ezek jelzése lehet T betű, de állatforma is. A Fóti-Somlyón például lepkével látták el a csodálatos útvonalat.