Mecseki Pirula 50 – Túrablog

Mecseki Pirula 50

A teljesítménytúra és terepfutó Nemzeti Bajnokság másodosztályú küzdelmeinek nyitófordulója végett töltöttünk el három napot a kultúra városában, Pécsen. 

IMG_4049

Pécs

TV-torony

Megérkezésünket követően ebéddel nyitottunk a helyi Árkádban. Mivel maradt még szűk két óránk a szállás elfoglalására, azonnal belevágtunk Pécs nevezetességeinek a felkutatásába. Nekem elképesztően magas szintet ölt a tériszonyom, de ha már erre járok, nem hagyhatom ki a város és a Mecsek felé emelkedő gigászi építményt. Ezért első állomásnak ezt iktattuk be Nonóval. A kanyargós úton bámulatos látványt nyújt a város, ahol a déli órákban 16 fokot mért az autó hőmérője. Ahogy haladtunk felfelé, folyamatosan hűlt a levegő, s a TV-toronynál már csak tíz fok volt. Mondjuk akkora para uralkodott rajtam, hogy így is izzadtam. A jegyváltást követően gondolkodás nélkül a lifthez siettem a csak érjünk végre fel mottóval. A liftet irányító hölgy mesélni kezdett az épületről, s amint szóba került a magasság, elfehéredtem. Elképzeltem azt a 70 méteres aknát, melynek a teteje felé haladunk. Egy hiba a gépezetben, s volt Balázs, nincs Balázs. Szabályosan remegtem. Ez a két-három perc maga volt a pokol. Közben persze Noémi hatalmas empátiával röhögött rajtam. Fent a kilátóponton folyamatosan enyhült a félelmem. Egyre magabiztosabban mozogtam a csípős hidegben, amit a nagy erejű szél varázsolt elviselhetetlenebbé. Megérte legyőzni a fóbiámat, zseniális a kilátás a Mecsek vonulataira és a kultúra városára. A belépő 950 forint, a panoráma felbecsülhetetlen. A bookingon foglalva két főre egy éjszaka 23 ezer forint volt.

Állatkert

Pécsi látogatásunk előtt azt az információt kaptam, hogy az állatkert eléggé gyatra. Nos, ezt határozottan cáfolom. A 2014 áprilisában kezdődött felújítás 2016 májusában ért véget. Az állatkert alapterülete ugyan nem nőtt, de rettentően átgondoltan helyezték el a kifutókat, ketreceket, így óriásinak tűnik. Szinte mindegyik lakót körbejárva is megcsodálhatjuk a kacskaringós ösvényeken és főútvonalakon. A főépületben akváriumok és terráriumok várják a látogatókat, míg belépve az állatkert területére emlősök és madarak. Ilyenek többek között a rettenetes nyílméregbékák, a sisakos baziliszkus, a különböző tengeri és édesvízi halak, a kígyók, az uhuk, az énekes papagájok, a majmok, a medvék, az oroszlánok és a szurikáták. Körülbelül két órát töltöttünk el az állatkertben, s ha nem siettünk volna a többi látnivalóhoz, még ugyanennyit el tudtunk volna időzni. A felnőtt belépő 2000 forint, de a TV-toronyban kapott kedvezménykártyával valamelyest olcsóbb.

Nagy-Tubes (János-kilátó)

Második napunk délelőttjén kerestük fel a Remete-rétet, ahonnan könnyed sétál hódítható meg a 611 méter magasan található Nagy-Tubes. 1910-ben épült először kilátó rajta, amit később rossz állapota miatt leromboltak, s 1996-ban a régi kilátó kőtábláját az új falába építve alkották meg a mai építményt. Érdemes körsétát tenni, azaz nem ugyanazon a jelzésen visszatérni, mint amelyiken feljutunk a csúcsra, s így a Sós-hegy is meghódítható. A kilátóba belépődíj nincs.

Belváros

A túra előtti délutánon és estén akkor már a szüleimmel négyesben felkerestük a város egyik legfelkapottabb helyszínét, a Szent István teret. Ezt a nevet 1990 viseli a terület. Itt található a Pécsi székesegyház, Gázi Kászim pasa dzsámija és az Ókeresztény sírkamrák. Sétálgattunk, fotózgattunk, azaz gyönyörködtünk a rendezett és tisztán tartott téren. A vacsorát a Király 21-ben fogyasztottuk el. Érdemes kipróbálni.

Szállás

Ezúttal a minőségi szállás felkutatására törekedtünk annak tükrében, hogy a szobában tudjunk kényelmesen SMR-hengert használni, a hotelben legyen wellness részleg, különösképpen szauna és úszómedence, hegyre néző erkélyes szobát kapjunk, valamint az ár tartalmazza a reggelit. Választásunk a Hotel Makárra esett. Az egyik legszuperebb szálloda, melyet Magyarországon igénybe vettünk. Csendes, távol a város zajától, közepes wellness részleggel rendelkezik, a nekünk fontos szempontok alapján bőséges és választékos reggelit kínál, superior szobája pedig borzasztóan tágas. Talán a TV pici a méretek tekintetében, de nem TV-zni, hanem sportolni és kikapcsolódni utaztunk el Pécsre.

Kihagyhatatlan

Van egy egyszerű hely Pécsett a panelek aljában, ahol rendkívül olcsón nagy adag ételt szolgálnak fel. Összességében ez kevés, hogy vendégcsalogató legyen, ám az ételek roppant ízletesek. Nonó camamberttel töltött csirkemellet evett, én fatányérost, továbbá elvittünk egy furcsa páros névre keresztelt ételt is, ami a bolognait jelenti rántott csirkemellel. Lezörgettünk a végén némi palacsintát, lecsúszott egy-egy sör, rendeltünk salátát. Ezért fizettünk 8500 forintot kb. tíz-tizenöt százalék borravalóval. Hogy hívják a helyet? Apollónak (Őz utca 5.).

Túra

A nagy elhatározás és felkészülés számadásának első helyszíne a Mecsek volt. Hosszasan elemeztem a nevezőket a bajnokságba, mely keretein belül a Városi Sportegyesület Dunakeszi színeiben hatfős csapatot delegáltam. A nozsukri balaka néven futó csapatot a Fábián Zsuzsi, Nagy Kriszti, Pétervári Nonka, Bíró Lajos, Komlósi Károly, Tolnai Balázs keret alkotja. Magamat a hatodik-tizedik hely közé lőttem be előzetesen, a csapatot pedig a második helyre.

A hajnali csípős hidegben rajtoló túrán az összes egyenesben futást terveztem, így is kezdtem. Az emelkedőkön váltottam gyorsabb sétára és a lejtőkön szintén nagyobb tempóra. A táv első felét kifejezetten jól tettem meg, mindössze egyszer veszélyeztetett eltévedés. Hiányzott azonban a frissítő, bár vittem magammal bőven enni és inni, némi folyadék jól jött volna.

Dömörkapunál ért utol az idény legnagyobb esélyese. Érdemes a módszereket elemezni és átemelni. Depóztak, ami kifejezetten hasznos lehet a folytatásban a részünkre is. Ezt követően a zsúfolt pécsi szakaszon sok előzéssel telt az utam. Kezdtem fáradni, ami az Éger-völgy környékén teljesedett ki.

Nehezen, fáradtan haladtam tovább. Az utolsó tíz kilométeren már a futás is inkább szenvedős kocogássá változott. Éppen ezért kifejezetten rossz időt hoztam össze. Az előzetes terveimmel ellentétben 37 perccel gyengébb, azaz hét óra hét perces lett a produkcióm. A harmadik helyen zártam, ami viszont meglepően jó az erőviszonyok ismeretében. Ennél több kell!

Túraközpont

A túra lineáris, azaz nem kört alkot, hanem A kiindulópontból B-be érkezik. Esetünkben ez annyit tesz, hogy a futam a Magyaregregy szomszédságában található Máré Vára Campingből rajtolt, s a bükkösdi labdarúgó-pályán ért véget. Fürdési lehetőség volt a célban, s aki akart, kulturált körülmények között tudott a rajtban mosdóba menni. Ami nem tetszett az az, hogy túlságosan komoly logisztika kellett a rajtba jutáshoz, majd a célból a hazajutáshoz. Már a túra előtti délután a célban hagytuk az autót, hogy másnap ne kelljen másfél órával a rajt előtt útra kelni és ne kelljen sokat vezetni. Pécsi szállásunkról segítséggel, autóval kb. 35 perc alatt értük el a rajtot. Hazafelé ezáltal könnyebb helyzetben voltunk, hiszen az autó a célban várt. 7 pont.

Nevezés

Nevezni a túra hivatalos oldalon, a Közös Nevezőn lehetett. Az egyszerű felületen gondjaim támadtak az előnevezéssel, de segítőkész volt a főrendező. Nem tetszett az angol felület, szerintem érdemes magyarosítani az oldalt, hiszen sokak nem tudják az idegen kifejezéseket értelmezni. Az igazolás menete sem tetszik. Nem küldöm el másoknak a személyi igazolványomat. Maga a nevező felület nagyon egyszerű, figyelmetlenség esetén korlátlan mennyiségben lehet benevezni. Az igyekezetet értékelem, de magát a rendszer kiforratlannak érzem. 4 pont.

Igazolófüzet

Mindössze négyoldalas az itiner, s nagyon lebutított. Nincs borítója, össze van tömörítve a szöveg, jobban mutatna, ha jobban tördelve lenne. Hiányzik a szintdiagram, a térkép, de van kilométer és szinttáblázat igaz, fejléc nélkül. A pecséteknek kicsi a hely, egybefolynak a kitöltött hátlapon, ráadásul néhol csak aláírást kaptunk. 4 pont.

Útvonalválasztás

Végig a piros sávon. Szép útvonal, de hiányoltam a TV-tornyot, a Tubest, a pálos kolostor romjait vagy a Sasfészket. Szép a Mecsek, talán a városi jelleg és természetjárók népsűrűsége miatt olyan Budai-hegységes. 8 pont.

Útvonaljelölés

Legjobb tudomásom szerint nem volt szalagozás, én biztosan nem találkoztam külön jelöléssel. A hivatalos GPS trackre eléggé sokat vadásztam, de rábukkantam és teljesen megfelelően tudtam használni. Annak, akinek nem volt GPS készüléke, több helyen gondot jelentett egy-egy elágazásban a megfelelő út kiválasztása. Néhol még nekem is komoly matekot kellett folytatnom, de a tracknek köszönhetően hamar irányba álltam. 7 pont.

Szolgáltatások

Az ötven kilométeren két helyen kaptunk frissítést. 24,5 kilométernél és 30,1 kilométernél. Megítélésem szerint ez rendkívül rosszul van leosztva. Mondjuk gyorsan hozzá is teszem, hogy összesen három ellenőrzőpont van a túrán. A két ellenőrző és frissítőponton vizet tudtunk vételezni, valamint hideg ellátás is akadt. A célkaja ízlett, lehetett repetázni, ami mindenképpen pluszpont. 4 pont.

Díjazás

Járt egy karkötő, kitűző és egy oklevél. Ez rendben is van, de attól, hogy egy túrának Mátrix a neve, nem biztos, hogy egy mátrixos oklevelet szükséges adni. Én erdei élményekért megyek túrázni, nem érdekelnek a filmek, nem szeretnék olyan díjazást kapni, ami nem kötődik a környezetéhez. 3 pont.

Ár/érték arány

Összességében az az érzés kavarog bennem, hogy ezt a túrát nem fogom többet látogatni. Most is kizárólag azért esett rá a választás, mert a Nemzeti Bajnokság első futama volt. Sokallom a nevezési díjat, nem tetszik az, hogy a kedvezményt utólag írják jóvá, azaz utalják vissza. Persze az igyekezetet értékelem és maga a Mecsek gyönyörű, de többet is ki lehetett volna ebből hozni. 4 pont.

Összesen: 41 pont.

Ezt olvastad már?