Pilis szent keresztje

Napjainkban a szilveszter sokak számára nem jelent mást, mint a totális összeomlást, a lerészegedést. Sajnos korábban velem is előfordult, hogy jól átmulatott este és émelyítő másnap lett az évforduló ünnepléséből. Ezúttal azon száz fő társaságára váltottam, akik átkirándultak az óévből az újévbe.

20161231-pszk

Már januárban tudtam, hogy ezt a túrát abszolválom, ha rendezik. Változtatni akartam a megszokott dolgokon, ezért decemberben elő is neveztem a Pilis szent keresztje teljesítménytúrára, mely 20,3 km hosszú és 745 m szintemelkedést tartalmaz. Kiindulópontja a gyengébb lelkűek számára félelmetes lehet a pilisszentkereszti temető miatt, viszont, akik éjszakai túrázást választanak a rakéták villanásai alatt, azok cseppet sem rémülnek meg a hely szellemétől.

Pontban 21 órakor tömegrajttal vágott neki a száz teljesítménytúrázó az éjszakának. A Magas-hegy enyhe emelkedőjével hamar felértünk a Pilisszántót és Pilisszentkeresztet elválasztó nyeregbe, ahol egyre több tűzijáték rajzolódott ki. Az erdőből kilépve, a Boldogasszony-kápolna felé vezető ösvényeken pedig bámulatos volt az elénk táruló látvány.

A mínusz tíz fok ellenére a kocogástól igen komolyan izzadtunk. Jól esett a Klastrompusztai lejtő, ahol az enyhe szellő hűsítő hatása kifejezetten kellemesen hatott. Természetesen hamar elillant ez az érzés a Pilis-nyereg irányába emelkedő sárga sáv jelzésen. Ezen a szakaszon 2,5 kilométeren 250 méter pozitív szintet kell leküzdenünk. Kicsit lassabban, csendesebben haladva egészen ritka élőlénybe botlottunk. Az 1800-as években Magyarországról kiszorult, mára viszont a Pilisi Parkerdő területén százas nagyságrendben élő aranysakálba. Az embertől tartó közepes testű emlős fényeinket észlelve lassan kitérve a hegyoldal felé illant el, de megtorpant néha és visszanézegetett, hátha követjük. Furcsa, hogy egyedül járt erre, hiszen társas lény.

A nyeregből ereszkedve egy hangosan huhogó bagoly riasztotta az erdő lakóit vigyázzanak, ma éjjel vendégek járnak erre. Pilisszentlélek utcáin egy kölyök német juhász is szemügyre vett minket. Roppant kíváncsian szaglászott körbe, egy darabig követett is minket. A falu csendes volt, a környező robbanások nem hallatszódtak a völgyben.

A tiszta égbolt több alkalommal is a lámpák leoltására ösztönzött minket, így szinte korom sötétben szedtük a lábainkat, s beszélgettünk az eget is bámulva. Az Égett-hárs után, a zöld sávon a villanypásztorral határolt terület egyik oszlopán egy bagoly kémlelte a terepet. A fagytól kristályos, meseszépen csillogó környezetben király módjára trónolt. A fényeket lejjebb vettük, közeledtünk felé, ő csak nézett ránk, de nem akart odébb szállni. Ezt csak akkor tette meg, amikor már alig öt méterre megközelítettük. Viszont nem röppent messzire: kevéssel később újra összefutottunk.

A Két-Bükkfa-nyeregben készítették ki a túrázók által vitt italokat és ételeket. A túrán nevezési díjat nem kellett fizetni, harapni vagy kortyolni valót illett magunkkal vinni. Ki kell emelnem, hogy zseniális házi pizzáscsigát kóstolhattunk meg. Aki magára ismer, dobja át a receptet legyen kedves.

Az éjfél Pilisszentkereszt határában ért minket, ahol újfent gyönyörűen látszódtak az ilyenkor megszokott effektek. A Klastrom-kút jeges vízéből kortyoltunk, majd visszakocogtunk az autókhoz a temető mellé.