Szerda este az időjárási előrejelzéseket elemezve arra jutottam, hogy nem a Börzsönybe megyek filmezni és fotózni, hanem az arra célra kedvezőtlen körülmények miatt kipróbálom magamat a Mátra gerincén. Különösebben nem készültem rá, hiszen hegyi teljesítménytúrán februárban jártam utoljára, az általunk szervezett Érem(l)esőn a rövid táv seprűjeként.

Fotó: Bíró Lajos

Fotó: Bíró Lajos

Hajnal 3:30-kor keltem fel, alig négy óra alvást követően. Egy óra készülődés után 4:30-kor már robogtam is Sirok felé az M3-ason. Egyre világosabb lett a település környékén, így körvonalazódni látszódtak a Mátra vonulatai. Kezdett némi gyomoridegem lenni, de magabiztosnak éreztem magamat az abszolválást illetően.

Letettem az autót a parkolóban, leadtam a táskámat, amit a célba szántam, majd beálltam a nevezéshez. Elég hosszú volt a sor, de haladt. Ekkora embertömeget elrajtoltatni nem egyszerű dolog, ehhez a populáris túrához pedig hozzátartozik ez a körítés. 6:20 környékén rajtoltam el, tehát a teljes procedúra mintegy fél órát vett igénybe.

Tízórás teljesítést tűztem ki, így gyors gyaloglással vágtam bele az előttem álló 55 kilométerbe. Az első egy-két kilométeren eloszlott a tömeg, csak az Országos Kéktúra emelkedőin kezdett besűrűsödni a mezőny. Tudtam, hogy nem ragadhatok be, mert ezen a napon minden perc rendkívül értékes. Az előzgetések sokat kivettek, az emelkedős tempóváltozásokat eddig még nem igazán volt szerencsém megtapasztalni. Az előzéseket követően viszont saját tempót diktálva kifejezetten kellemes érzés töltött el kocogás közben. A szokásos módon, az emelkedőket gyalogolva, a lejtőket és az egyeneseket kocogva haladtam.

Egyre bátorodtam ahogy múltak a kilométerek. Nem nagyon foglalkoztam azzal, hogy mi vár még rám, s mi a következő emelkedő, esetleg szakasz kihívása. A zöldellő fák és az ébredő természet ezen az esős napon is csodálatoson festett. Az égi áldás a fülledt, párás levegőben enyhítette a hőérzetemet, tehát roppant jól is esett. A talaj puhult, picit sarasodott, de legalább így nem vágta haza a talpam.

Fotó: Bíró Lajos

Fotó: Bíró Lajos

Életemben először jártam ezen a vidéken. Imádtam a hullámvasutakat. Beleszerettem a látványba, tetszett az útvonal változékonysága. Nekem nagyon bejönnek a természeti helyek, a túraútvonalak csomópontjainak nevei, mint például a Domoszlói-kapu és a Markazi-kapu, vagy a Sötét-Lápa-nyerge. Mindig is el szerettem volna jutni ide. Mivel végig vezérelt a kíváncsiság, elterelődött az útvonal nehézségéről a figyelmem.

Fotó: Bíró Lajos

Fotó: Bíró Lajos

A túra első szakaszának legkomolyabb emelkedőinek a Szederjes-tetőt és az Oroszlánvárat tartom. Mind a kettő intenzíven emelkedik, s egy nyomtávon az előzés is nehézkes, ezért könnyen be lehet ragadni és értékes perceket veszíteni. Viszont már ezen a szakaszon is impozáns látványt nyújtottak a felhőbe öltözött bércek. Egyre magasabb csúcsok várták a meghódítást. A Nagy-Szár-hegy, a Mraznica-tető, vagy a Disznó-kő és a szomszédságában lévő Sas-kő. Utóbbinál ért utol Tarnai Máté, akinek korábbi beszélgetésünk alapján megjegyeztem,  nem is akkora para ez a túra, mint azt mondják sokan.

A Sötét-Lápa-nyeregtől a Kékesig vezető etapon azonnal erős kaptatót küzdöttem le, picit visszafogottabb tempóval, hiszen bőven az eredeti terveimen belül jártam. Az ország legmagasabb pontját 3:40-es idővel értem el. Itt ittam teát, ettem kekszet, majd robogtam tovább.

Fotó: Bíró Lajos

Fotó: Bíró Lajos

A sárga sávon találkoztam Őrsi Annával és Lajossal, velük kezdtem kocogni Sombokor irányába. A cukros teával jól ráfáztam, kicsit megtréfálta a gyomrom, ami csak Mátraszentlászlón jött rendbe. De nem haladok ennyire előre. A sárga sáv vége az esőtől igen csúszóssá vált, ezért roppant módon lassított. Fától-fáig lehetett csak haladni, amire Annával gyorsan kiötlöttünk egy mókás túramozgalmat is. Ha megvalósul, jót fogtok szórakozni.

A Mátra-nyeregtől kőkeményen emelkedő Csór-hegy felé vezető útvonal jól jött, ugyanis a lefelé kocogásokat nehezen viselte a gyomrom. Fent nem időztem sokat, haladtam tovább Galyatető irányába. Két mászós etap várt rám. Az első a Rudolf-tanyai elágazásig, majd Galyatetőig kellett némiképp több energiát felhasználnom. Borzasztóan kezdett zavarni a gyomorproblémám, ami már séta közben is hátráltatott.

Galyatetőn sem tököltem sokat, indultam is a csodálatos kilátó felé. Ez volt a holtpontom, már a hányinger kerülgetett, emiatt le is lassultam. A lejtőn sem akartam jobban lenni, így egészen Mátraszentlászlóig kínlódtam. Itt sikerült rendeznem magamat. Ettem kekszet, ittam cukormentes teát, melyektől teljesen rendbe jöttem.

Fotó: Bíró Lajos

Fotó: Bíró Lajos

Annyira, hogy megerőltetés nélkül bevettem a Vörös-kőt, s kocogásomnak köszönhetően már az Ágasvár emelkedőjén baktattam felfelé a tömegben. A Kékestől egészen idáig szinte üres volt a pálya, amit nagyon élveztem. Az Ágasváron lehagytam a pihenőket, az ereszkedésnél előzékenyek voltak a túratársak, ezáltal hamar elhagytam a csúcsot. Egészen Mátrakeresztesig kocogtam, a Csörgő-patak mentén helyenként már jelentős sárban. A településen bevágtam két zsömlét és pótoltam bőven folyadékot is. Kb. 7:50-es menetidőnél jártam akkor, amikor innen elindultam.

Volt bőven tartalékom a Muzslára. A hosszas emelkedőkre felkészültem, így nem ért meglepetésként a terep. Meg kell jegyezzem azért, hogy ez így a végén igen gyilkos, könnyedén kicsinálhatja a nem kellően felkészült túrázókat. Az Erdész-rét, a Nyikom-nyereg és a Muzsla útvonal megérdemli a tiszteletet. Fent rövid várakozás előzte meg pecsétszerzésemet.

Fotó: Bíró Lajos

Fotó: Bíró Lajos

Aztán ránéztem az órámra, a térképre, s rájöttem, hogy taktikai hibát vétettem. Elszámoltam a fennmaradó kilométerszámot. Ráléptem a gázra, az emelkedőket is kénytelen voltam megkocogni, a lejtőket pedig szinte teljes erőbedobással futottam meg. A sok előzés lassított, és a Diós-patak átkelésénél a saras emelkedőn is vissza-visszacsúszkáltam. Alig tíz percem maradt az iskolába érkezésre, ami a saras úton szinte lehetetlen küldetésnek tűnt. Sajnos így is lett, 10 óra 2 perc alatt értem be pályafutásom első Mátrabércén a célba. Középszerű eredmény a nem könnyű terepen.

Fotó: Bíró Lajos

Fotó: Bíró Lajos

A célban kapott csokit és töltött káposztát azonnal megettem, lezuhanyoztam, majd indult is a különbusz vissza Kőkútpusztára, hogy keretbe foglaljam ezt az amúgy igen kiváló napot.

Ezt olvastad már?