Két év után visszatértem és visszavágtam az Alföldnek egy olyan túrán, amit egyszer mindenkinek ki kell próbálnia. 

2015_K50_1

Két évvel ezelőtt gyakorlatilag kivégzett ez a túra, így az akkori hibáimból tanulva jóval felkészültebben vágtam neki az ötven kilométeres távnak. De nem akarok ennyire előre szaladni, hiszen a rajt előtti éjszakát is lent töltöttük.

A csapatból négyen választottuk a pénteki leutazást. Anita, Kortom és én 18 óra után hagytuk el a fővárost. Mivel a Piknik Parkban  kilencig volt recepció, nem nagyon fért bele az araszolás. Sikerült is “just in time” megérkezni, azaz négy perccel a záróra előtt. Józsi két tárgyaláson is részt vett délután, így később indult el, ám útközben elakadt Gyomaendrődön egy látogatáson, így ott aludt. Mi hárman elberregtünk a Tópart étterembe, ahol bőséges és finom vacsorát fogyasztottunk el nevetségesen alacsony áron. Budapesttől kétszáz kilométerre más a világ. Nyilván azért is, mert mások a kereseti és megélhetési lehetőségek, ezáltal kisebb árréssel dolgozhatnak a helyi vállalkozók. De nincs lehúzás, indokolatlanul magas árak, vagy fél fogra sem elengedő ételek, mint a trendi pesti reformkonyha néven csúfolt éttermekben. Ez pedig jó.

Közösségi élet is tartozik az ilyen jellegű túrákhoz. A Piknik Park melletti Vad-Ász fantázianévre hallgató vendéglátóipari egységben magunkba töltöttünk némi nedűt, miközben elbeszélgettünk a vonattal érkező Molnár Gáborral és Siményi Vilmossal. Ők a Szent Jakab-TTT fúziót erősítik. Jó móka ez a túrasport. Nincsenek ellenségek, bárki szívesen beszédbe elegyedik a másikkal, ráadásul jól is érezzük magunkat.

Szombaton hat órakor keltünk. Kortom indult el közülünk elsőnek, hiszen Amerikában töltötte az elmúlt három hónapot, így az elmondása szerint formája egy Körös-parti békáéval vált egyenértékűvé. Az éjszaka még győzködni kellett, hogy a hosszú távon induljon. Ezt egy GPS beüzemeléssel sikerült elérni nála. Józsit igen nehezen kapartuk össze, ám 7:30-kor végre elindult a Túrablog triója.

Nagyon fontos megjegyeznem azt, hogy a rajban kirakott kupákat Anita alaposan szemügyre vette, és ami Józsival számunkra veszettül félelmetesen hangzott, neki kellett is belőle egy. Egy, mely a leggyorsabb női teljesítőnek jár. Ejjha, gondoltam, kínkeserves lesz ez az előttünk álló hat-hét óra.

A túra első kilométere aszfalton vezet ki a városból. Anita már itt elfutott, míg mi erőteljesebb sétával hangolódtunk. A hét órás teljesítést becélozva tudtuk, hogy nem kell sietnünk és már ekkor tűzött a Nap, ami óvatosságra intett. A Csárdaszállási-csatornáig magasabb aljnövényzetben már kocogva értük utol Anitát, aki kocogást és gyorsabb sétát váltakozva teljesítette a teljes távot, ezért hol előttünk, hol mögöttünk bandukolt.

A Boldishát névre hallgató első ellenőrzőponton másztunk fel a Kettős-Körös gátjára. Zéró fa és árnyék, maximális napsütés. Már ekkor jól esett a lágy szellő. A kiváló ellátású túrán észnél kellett lenni a frissítés terén is. Talán eddigi túra és terepfutó pályafutásom során messze most sikerült ez a legjobban. Három Biotech energiazselét vittem magammal három magnézium pezsgőtablettával és Biotech isoitalporból készítettem frissítőt a zsákom víztartályába. Továbbá elől még két Gatorade is befigyelt.

Jó tempóban, kényelmes nyolcas átlaggal haladtunk a töltéseken. Rengeteget beszéltünk, ami hozzájárult ahhoz, hogy a Kettős-Körös-híd és a 47-es út ellenőrzőpontja közötti szakasz észrevétlenül leperegjen. Vagyis nem teljesen észrevétlenül, mert sikerült bámészkodni a bal kézre eső tavakban, melyek mellett elhaladva igazi pecázhatnékom támadt. Az ellenőrzőponton a két fél literes palackomat töltöttem fel vízzel. Az egyikbe bedobtam egy magnéziumot, elfogyasztottam egy energiazselét és még fél liter vizet is magamba tuszkoltam. Semmit sem akartam a véletlenre bízni. Elképesztő forróság volt.

A Büngösd átkelését követően újabb végtelennek tűnő útra értünk. Hat kilométeren keresztül szinte csak egyenesen haladtunk. Nyulak és őzek is keresztezték utunkat, míg a kukoricatáblák fölött izzott a levegő. Tempónk is csökkent, mely közelebb volt a hetes átlaghoz, mint a hét és feleshez. Szák Anikó és Szikora Jani pontjánál ismerősökbe botlottam. Ők segítettek ki a bajból két éve, amikor Panadolt adtak. Most is minden jóval elláttak minket, így felfrissülve vehettük Bélmegyer felé az irányt.

2015_K50_2

Az országúton szinte végig kocogtunk, hiszen a két pont közti távolság igen csekély volt. Bélmegyer határában megszálltunk egy közkutat, majd a faluban tíz percet időztünk a frissítőponton. Vízvétel, sópótlás, kovászosuborkalé-ivás és uborka evés, szóval volt itt minden, mi szemnek és szájnak ingere. Még egy energiazselét is betoltam a biztonság kedvéért. Ekkor már négy és fél liter folyadékot pótoltam.

Nem is csoda, hogy abszolút nem voltam fáradt. Nem csak a tempónk volt a szokottnál gyengébb, hanem a pótlásunk is tökéletesre, már-már indokolatlanra sikeredett. Ismét a pusztában szeltük a kilométereket, majd a Hosszúfoki-főcsatorna előtt a túra egyetlen erdős részén értük utol az öt órakor rajtoló Molnár-Siményi duót. A mozgóponton pecsételtünk, majd az elviselhetetlen hőségben siettünk tovább.

A talaj visszaverte a hőt, emiatt borzasztóan nehezen viseltük a klímát. De panaszkodni ki ért rá? A Vámosi-hídnál ismét frissítettünk, csak gyorsan, mert a hét órás teljesítés is elúszóban volt. Ezért ismét rákapcsoltunk és futásba kezdtünk, ami a Kettős-Körös és a Hosszúfoki-csatorna találkozásáig kitartott. Az aszfalton visszavettünk.

Itt már nem kellett sokat perzselődjünk, hogy elérjük az utolsó előtti ellenőrzőpontot, mely a Százszorszép pihenőben volt. Anita és Józsi elfogyasztott egy-egy bólét, amit én most kihagytam. Dicsérték, szóval egészen biztosan finom volt.

Az utolsó etapon nem hajtottuk szét magunkat. Kereszteztük a Mezőberényi-főcsatornát,  a Laposi-kerteknél pecsételtünk, végül hét óra hét perces idővel beértünk a célba. Ez az idő azt is jelenti, hogy Anita lett a leggyorsabb női teljesítő a túrán. Szívből gratulálok neki, hiszen ő nem szokott futkárózni a túrákon, így biztosan sok erőt kivett belőle ez a nap.

Összességében kiválóan éreztem magamat ezen a zseniális túrán. NB-s futam végett mindössze 450 forintért neveztem, amiért cserébe elképesztően sok finomságot kaptam a túra során. Ráadásul a célban a zseniális levesből duplázhattam is. Az Alföld minden fegyverét bevetette, hogy megnehezítse az életemet (életünket), de most taktikusabban és felkészültebben hihetetlen könnyedén értem célba. Oly’ annyira, hogy még szerintem 30 kilométer simán belefért volna részemről ebbe a napba.

Tökéletes rendezés + tökéletes társaság = tökéletes túra.

GPS track

Fotók

Fotók: Kőrössy Tamás

Posted by Túrablog on 2015. június 7.

Ezt olvastad már?