Pünkösdi túrahét a Baksa tanyán

Még nagyjából a Téli Turul túra szalagozása közben beszélgettük Baksa Józsival, hogy lesz ez a hét, amit Kimmel Petivel kezdtek szervezni. Rögtön jeleztem is, hogy igen, én megyek, egyrészt Erdély csodás, másrészt a magas hegyeket eddig hogy-hogy elkerültem?

Szóval május 22. lett megállapítva indulási napnak. Este nyolckor pakoltunk be Pilisvörösváron, majd megindultunk Csemő felé, hogy felvegyük Rehor Misit. Misi hősiesen harcolt az éjszakával, Én több kávét igényeltem, mint Ő. Végül minden gond nélkül ottani idő szerint délelőtt 11-re meg is érkeztünk, gyors üdvözlés a hét többi résztvevőjével és „reggeli” egy olyan kínálatból, ami végig kísérte a hetünket. Megkaptuk a szendvicseinket, majd elindultunk az aznapi programra.

Egy rövid túra volt betervezve, ami teljes egészében megegyezik a Tartod 20 TT távjával (18 km kb 500 m szinttel).

Szóval Józsitól kikanyarodva a Csorgókő-vízesés felé vettük az irányt. A jellegzetes erdélyi táj elég hamar feledtette az esti nemalvást. A vízesés után a Jézus szíve-forrás volt a következő pont. Egyben frissítő pont is. Kiváló vízminőség, kellemes hidegséggel. Palack töltés után a székelyvarsági Parlamentet látogattuk meg. Tipikus helyi kis abc, hét féle termékel (három dolog, ami nem terem meg háztájon és négy féle sör) helyben fogyasztott sörrel, mert az ott úgy dívik.

A nap következő pontja a Mutató (-kilátó) megmászása volt. A kilátás után lekocogtunk a Kis-Küküllő partjára, patakátkelés, majd rövid kaptató, kis tanyabokor és már a Nagy-Küküllő partján ballagtunk. Erős jobbossal felkanyarodtunk a Tartód várát rejtő fenyők közé. Erős kapaszkodó után értük el a megmaradt falakat és a „várudvart”. Egy csoportkép – igazolva hogy ott voltunk – majd irány le, ugyanazon az úton.

A fenyőtörzsből ácsolt hídon átkelve ismét kis kaptató és ismét lakott terület. Az egyik tanya kerítését javító székely bácsi megjegyezte, hogy lekéstük tán a buszt, azért gyalogolunk-e. Mondtuk, hogy nem egészen, ilyen turisták vagyunk. Rehor Misi kb ekkor ért oda két kis túrabotjával, az öreg nem állta meg szó nélkül: „A kétpálcásnak elkélne a busz”. Ezen jót mosolyogva értünk be a központba, ahol egy feltételes pontot találtunk Uz Bence néven. Némi puffasztott kukorica-kuki- és sör elfogyasztása után már csak pár kili és Tanyán találtuk magunkat.

Vacsorára remek házikoszt Kosztka Gabi jóvoltából: hagymás-tejfölös pityókaleves, sült mics (olyasmi mint a csevap, csak finomabb), mustár, kenyér és zöldségek.

24-én bőséges reggeli után a Madarasi-Hargita csúcsrégiója volt megcélozva. A Súgó panzió mellett leparkoltuk a kocsikat, majd rövid kávészünet után megtámadtuk a csúcsot.
Ennek a helynek van egy elég sajátos hangulata a rengeteg kopjafával. Elvileg a helyiek állítottak egy holdas-csillagos kopjafát, majd egyre többen úgy érezték, hogy kell nekik is. Ezzel egy elég sajátos „mozgalmat” indítottak útjára.

A következő látnivaló a Hargita-vízesés volt. Na jó előbb egy maci nyomot találtunk, de az nem volt hivatalos pontja a napnak. A vízesés melletti kis pihenőben elfogyasztottuk a csomagolt két szendvicset, majd a társaság nagyrésze Hargitafürdő felé indult, mi Petivel Via Ferrátázni. Na arról szerintem nem tudok sokat mesélni, egy biztos: nem kell sokat keresgélnem az ilyen helyeket.

25-ére a Szencsed 30 TT útvonala volt a program. Bőséges reggeli után elindultunk a varsági központ felé. Júliánál bevásároltunk (a Harghita vizet ajánlom mindenkinek, három lej körül van két és fél liter), majd nekiindultunk az egyetlen ám elég húzós kaptatónak. Egy hangulatos, javarészt erdei út vezet a településre, ahol mindössze négy házat laknak. A hely érdekessége, hogy a közösség megvett, majd átalakított egy lakóházat templomnak. A templomért felelős bácsit nem találtuk otthon, így a fák árnyékában megettük az aznapra kapott szendvicseket, majd vissza az erdőbe. Többszöri patakátkeléssel tarkított utunk során érintettük azokat a szénégetőket is, akiket a Hazajárókban bemutattak Osziék. Nagyjából 10-15 kili szinten hullámzás után értük el Varságot. Most nem az Uz Bencét, hanem a művelődésiház melletti presszót jelöltük meg feltételes pontnak. Most sem csalódtunk a helyiekben. Sör+fagyi után érkezés a tanyára, vacsora, beszélgetés majd gyors alvás.

26-án kissé esős napra ébredtünk. Az eredeti tervek szerint ez a nap volt kijelölve pihenőnapnak így még jól is jött ki. Reggeli után eltettük az aznapra járó szendvicseket majd beautóztunk Udvarhelyre. Rövid városnézés után megszavaztuk Orbán Balázs sírjának megtekintését.

Orbán Balázsról amit tudni érdemes: Szejkefürdői nemes, világutazó volt a 19.század közepe táján. Világutazó, néprajzkutató, az MTA levelező tagja. Fő munkássága – szerintem -, hogy lóháton beutazta Székelyföld falvait, azokról írásos feljegyzéseket, fényképeket összegyűjtve ezeket kiadta hat kötetben „A Székelyföld leírása” címen.

Sírjához székelykapukkal díszített út vezet fel. Aki érdeklődik a néprajz után, annak mindenképp érdekes hely.

Szejkefürdő után a parajdi sóbányát céloztuk meg. Kissé borsosnak tűnő 22 lejes belépő magában foglal egy retúrjegyet a bányába, illetve magát a belépést. De ott legalább kellemes idő volt és nem esett.

Az idő másnapra se javult, de azért nekivágtunk a Hagymás-hegységnek. Jó 90 km autózás után értük el Balánbányát. Autó lepakol, hegycsúcs felhőben. Sebaj, mire felérünk majd jó lesz. Vagy nem. Hát az utóbbi jött be. Egy elég erős kapaszkodás a P3 jelzésen, és bent találtuk magunkat a felhőben. Mondhatni kilátástalan a helyzet. Felérve a menedékház körvonalai látszódtak, az Egyes-kő nem annyira. Gál Zoli, a ház felügyelője nem volt otthon, így sört nem tudtunk venni, de nagyon száraz fát sem. Nagy nehezen begyújtottunk, kissé átmelegedtünk – segített rajta Baksa Józsi által kínálgatott házi köményes is. Kimmel Peti felajánlotta, hogy a tűz őre lesz. Mi nekivágtunk a felhőn át a csúcsnak. A piros sáv jelzés vezet fel a Nagy-Hagymás 1792 méter magas tetejére. Na ezt öröm volt néhol megtalálni.

Fent tényleg kilátástalan helyzet és eső fogadott minket. A nem túl vendégmarasztaló magatartásnak köszönhetően nem is időztünk sokat fent, mindössze egy csoportkép elkészítése és egy pálinka elfogyasztása elég volt ahhoz, hogy az az esőkabátom, ami még sose ázott át, megtegye.

Visszaereszkedtünk a menedékházhoz a jó melegbe. Közben Gál Zoli is előkerült, öt lejért sört adott és jó szívvel, hellyel valamint egy katonával kínált a saját szalonnájából, kenyeréből, hagymájából. Nem lehetett nemet mondani.

Lefelé a Kék sáv jelzésen néhol meredeken, de gond nélkül értünk Balánbányába, az autókhoz. Na aznap se kellett altatni a bőséges vacsora után.

28-án reggelre se sikerült jóba lenni az időjárással. Gyenge, borongós időben indultunk neki a Vargyas-szorosnak. Baksa Józsi ezt a programot is eltalálta. Gyönyörű táj, lényeges szint nélkül. Az elején.

Szóval egy völgyben kell sétálni, egy patakot követve s azon többször átkelni függőhidakon. A kék pluszon elsétálgatva, gyönyörködve érkeztünk a S- becsatlakozásához, valamint az Orbán Balázs-barlang feljárójához. A patak szélén egy hatalmas kövön az elmaradhatatlan köményes mellé elfogyasztottuk a napi két szendvicsünket. Kis szusszanás, fényképezés, szomszédos barlang bejárása után nekivágtunk a felfelének. A többiek szétnéztek az Orbán Balázs-barlangban, én inkább kívül maradtam Józsival. Onnan is szép a kilátás, minek menjek be?

Innen vissza lefelé ugyanaz az út, majd fel a meredek Sárga sávon a platóra. Első körben elég picinek tűnt a hely, viszont ahogy értek fel a többiek úgy kezdett megváltozni a méretarány. Át a vizes füvön, persze a cipő beázik, minek impregnálni… Jövőre viszek. Újabb macinyomok begyűjtése után értünk a kocsikhoz, ahol elfogyasztottuk a maradék rágnivalónkat testvériesen elosztva. A többiek egyenesen haza, mi Józsival még Gyergyóremetét céloztuk meg, beszerezve a Turul túrák frissítőjét, a házi csokit. A napot végül 10 km sétával, házi csorbával és tésztasalátával zártuk.

Elérkezett az utolsó nap. Ismét bőséges reggeli, majd nekivágtunk a napnak. Felballagtunk a Parlamentbe, egyénileg választott frissítők fogyasztása után megnéztük a zsindelykészítés fortélyait. Hát azzal se foglalkoznék… Szerintem mindenki jobban jár vele.

Átballagtunk a Csorgókő-vízesés forrásához, ahol ismét hangulatos pihenőhelyet találtunk. Kiváló hely a szendvicsek elfogyasztására. Onnan már csak pár száz méter az esztena (havasi legelő). Nem sokkal fejés idő előtt érkeztünk. A fejés után megkóstoltuk az ordát és a zsendicét. Kóstolás után kis kerülővel visszasétáltunk a Baksa tanyára, majd szabad program volt vacsoráig. A vacsora mellé – házi disznó toros – Józsi egy meglepetéssel állt elő: szerzett egy helyi zenész palántát, aki egész este zenélt nekünk.

Végeredményben egy túrákban. élményekben gazdag hetet zártunk. Akit érdekel, a tervek szerint a túrahét meg lesz ismételve. Bővebb információ a www.baksatanya.hu oldalon.

Fotóalbum

Fotók: Fekete Zoltán

Posted by Túrablog on 2015. június 6.

 

A Hazajáró kisfilmjei Székelyvarságról